2019. március 2., szombat

Sütőtökbundás csibefalat


A férjem nagy kedvence a sütőtök-rozmaring páros, ezért gyakran készül sütőben köretként húsok mellé. Most egy kicsit változtattam és a főételbe csempésztem bele mindkettőt. 
A végeredmény pedig egy puha, szaftos husi, amihez kínálhatunk köretként friss salátát, de krumplipürével vagy főzelékkel is remek páros. Gluténmentes étkezésben a liszt GM zabpehelyliszttel helyettesíthető.

Hozzávalók 2 főre:

*2 kisebb csirkemellfilé

*1 nagy csipet só

*1 nagy csipet őrölt bors

a bundázáshoz:

*10 dkg sütőtök

*2 nagyobb tojás

*3 púpozott ek liszt

*0,5 dl tej

*0,5 kk só

*1 nagy csipet őrölt bors

*3 kis ág friss rozmaring

a sütéshez:

*olaj


A megtisztított csirkét vékony csíkokra vágjuk, megszórjuk sóval, borssal. A bundához a nyers sütőtököt sajtreszelőn finomra szeletjük, hozzáadjuk a tojásokat, majd a liszttel, tejjel simára keverjük. Ízesítjük sóval, borssal, egész apróra vágott rozmaringgal. Beleforgatjuk a hús csíkokat. Egy villával az apró hús darabokat egyenként forró olajban, közepes lángon megsütjük. Konyhai papírtörlőn lecsepegtetjük. Melegen kínáljuk.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése