2018. szeptember 1., szombat

Szedres pöfeteg


Még mindig szép sötét szedrek lógnak a bokrainkon, pedig ma már beköszöntött a szeptember. Ismeritek a pöfeteg nevű édességet? Édes, kívül ropogós, belül omlós, puha. Na, ezt most egy kicsit megbolondítottam egy kevés szederpürével. A fahéjjal, citrommal igazán különleges íz világú keksz lett belőle, ami kissé hasonlít a puszedlihoz. Az is jó még benne, hogy jól záródó dobozban sokáig eláll, már ha marad belőle. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin augusztusi számában is.
Hozzávalók kb. 17 db-hoz:
*20 dkg liszt
*1 csipet só
*0,5 tk sütőpor
*0,5 tk szódabikarbóna
*1 csapott tk őrölt fahéj
*12 dkg cukor
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*5 dkg puha vaj
*1 tojás sárgája
*15 dkg szeder pürésítve, átpasszírozva
a forgatáshoz:
*8-10 dkg porcukor

A kétféle cukrot simára keverjük a vajjal, majd hozzáadjuk a tojás sárgáját, a szederpürét, végül összedolgozzuk a sóval, sütőporral, szódabikarbónával, reszelt citromhéjjal, fahéjjal elkevert liszttel. Folpackba csomagolva a hűtőben pihentetjük 1-2 órát. 
Diónyi golyót gömbölyítünk belőle, mindet porcukorba forgatjuk, majd sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk egymástól távolabb, mert sütés közben terülnek. 
180 fokon hőlégkeveréssel 14 perc alatt megsütjük. (Tűpróbával ellenőrizzük.) 
A tepsin hagyjuk teljesen kihűlni.
A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése