2017. július 16., vasárnap

Perecbundás cukkinikarikák



Ha már a fülünkön is a cukkini folyik, akkor tényleg érdemes elgondolkodni, hogy milyen formában is kínáljuk, hogy a család ne unjon rá. A favorit rántott cukkinit most felváltotta egy olyan bundás változat, amibe a gyerekek meghagyott perece került. Ettől igazán ropogós külsőt kapott a cukkini. Nem variáltam túl, egyszerű fokhagymás-tejfölös mártogatóst kevertem hozzá. A próba jól sikerült, azt hiszem máskor is készül majd, csak nagyobb adagban.
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 2 főre:
*1 közepes cukkini
*1 csapott kávéskanál só
*10 dkg liszt
*2 közepes tojás
*15 dkg sós perec
*olaj a sütéshez

A meghámozott cukkinit vékony karikára vágjuk, és egy apró pogácsaszaggatóval kiszúrjuk a közepét.
Meghintjük sóval. A perecet késes aprító, vagy egy húsklopfoló segítségével apróra zúzzuk. A lisztet egy tányérba szórjuk, a tojásokat egy másikban kissé felverjük, a perecmorzsát pedig a harmadik tányérba öntjük. A cukkinin keletkezett levet leöntjük, először lisztbe mártjuk, majd a tojásba, végül a perecmorzsába. Egy serpenyőben felforrósított, ujjnyi olajban barnára sütjük. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni. 
Fokhagymás-tejfölös mártogatóssal kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése