2017. január 2., hétfő

Tepertő sütése



Még lánykoromban, mikor neveltünk disznót, akkor sokszor sütöttek a szüleim tepertőt üstben. Majd később Anyukám kisebb adagokból is készített a gáztűzhelyen. Ezért nem volt idegen számomra, de saját magam még nem igazán vágtam bele. Most vásároltunk egy kisebb darab szalonnát és megcsináltuk. Igazi családi munka lett, mert Párom vágta, én pedig sütöttem. Nem lett sok tepertő, de azt jóízűen elfogyasztottuk egy kevés friss kenyér,  és lila hagyma társaságában. Hallottam már, hogy valaki tejjel süti, és attól lesz puha. Nos, én Anyukám módszerét követtem és egy kevés vízzel pároltam meg a sütés elején, hogy puhább legyen. Lett még belőle kicsit több mint 7 dl zsír is.
Hozzávalók kb. 3-4 főre:
*1,3 kg zsírszalonna
*Kb. 0,5 dl víz
*só ízlés szerint

A szalonnát megtisztítjuk, majd apróbb darabokra vágjuk. (Mi a bőrét levágtuk, mert úgy jobban szeretjük.) Egy közepes fazékba rakjuk, öntünk alá egy kevés vizet és nagyobb lángon elkezdjük sütni. Amikor átpárolódott és a víz elfogyott alóla, akkor mérsékeljük a lángot, és gyakran kevergetve megsütjük. 
Érdemes a végén figyelni, nehogy megégjen, mert akkor keserű lesz.
Ezután leszűrjük, és hagyjuk a felesleges zsírt lecsepegni.
Sóval meghintve kínáljuk.
A zsírt pedig ha már kicsit hűlt, akkor mennyiségtől függően zsíros kupába, vagy befőttes üvegbe töltjük.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2 megjegyzés:

  1. Eddig minden jó! Akkor miért úgy írod. hogy "lehet utoljára" sütötted? Én most szeretnék majd venni zsírszalonnát és sütni, mert kaptam töpörtyűt /én így hívom, de nem ez a lényeg/, életemben nem láttam ilyen hóka színűt!!! Azaz fehéret! De szó szerint ám!! Mi tőbb ízre meg nagyon finom volt, persze undorkodva kóstoltam meg, mert ahogy kinézett....hát....! Ledaráltam pástétomnak, úgy nem látszik a színe!! A Tiéd viszont szép, s ha finom is - nem lehet gond!! Üdvözöllek és ismételten BUÉK!!! Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Évi, Most nem igazán értem, hogy mire gondolsz. Én úgy írtam, hogy most sütöttem először, de biztosan nem utoljára :-)Neked is boldog új évet kívánok!

      Törlés