2016. július 31., vasárnap

Tejszínes hagymakrémleves



A hétvégén felszedtük a kertben a vöröshagymát. Olyan szép lett idén a termés, mint még eddig soha. El is határoztam, hogy most nyomban készítek egy kis levest pár darab felhasználásával. Nagyon egyszerű és hamar asztalra varázsolható. A családnak is tetszett, bár legközelebb, ha marad egy kevés húsleves, akkor azzal is kipróbálom, mert úgy biztosan sokkal finomabb lesz a végeredmény.
Hozzávalók 4 főre:
*3 egész nagy fej vöröshagyma
*4-5 ek olaj
*3 ek liszt
*9 dl víz
*1 púpos tk házi ételízesítő (vagy 1 leveskocka)
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*2 dl sűrű tejszín
*4 szelet kenyér
*3 dkg trappista sajt

A hagymát megtisztítjuk, vékony fél karikára vágjuk. Egy közepes fazékban a felforrósított olajon üvegesre pároljuk, majd megszórjuk két csapott evőkanál liszttel és felöntjük vízzel.
Ízesítjük a fűszerekkel és lefedve addig főzzük, míg a hagyma megpuhul. Ez alatt a tejszínt simára keverjük 1 púpos evőkanál liszttel. Ha puha a hagyma, az egészet a turmixba töltjük és pépesítjük. (Merülő mixerrel is lehet, de így homogénebb a végeredmény.) A fazékba visszatöltjük, pár evőkanál forró lével felhígítjuk a tejszínt (hőkiegyenlítést végzünk), majd a levesbe csorgatjuk. Hagyjuk besűrűsödni. Itt még érdemes megkóstolni, hogy nem kíván-e egy kevés sót.
Közben a levesbetéthez a kenyereket tetszés szerinti darabokra vágjuk, tepsibe téve 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Pár perc alatt megpirítjuk, majd reszelünk rá sajtot, ami ráolvad.
A meleg levest a sajtos kenyérrel kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése