2016. július 1., péntek

Csirkés, füstölt sajtos saláta



Ebben a nagy melegben nem is nagyon kívánkozik nehezebb étel, csak egy kis könnyű saláta, na jó azért némi hús is jár hozzá. 
A füstölt sajt meg már csak hab a tortán.
Hozzávalók 2 főre:
*1 nagyobb csirkemell filé
*1 tk csirke fűszersó
*2-3 ek olaj
*1 nagy marék jégsaláta levél
*1 kisebb fej lila hagyma fele
*1 közepes csemegeuborka
*2 közepes paradicsom
*2-3 dkg füstölt sajt
*1 csipet só
*2-3 csipet szezámmag

Először a megtisztított csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, majd meghintjük a fűszersóval és félretesszük.
Megmosott, lecsepegtetett saláta leveleket apróra tépkedjük.
A lila hagymát vékony csíkokra vágjuk. A paradicsomokat feldaraboljuk. Az uborkát felkarikázzuk.
A füstölt sajtot egész apró kockára vágjuk.
A zöldségeket ízlés szerint két tányérra rendezzük, meghintjük egy csipet sóval.
A tetejére szórjuk a sajtot.
Majd ha ez kész, akkor egy serpenyőben pár evőkanálnyi olajat forrósítunk, és a csirkét megsütjük rajta.
A salátát a csirkével és fokhagymás-tejfölös öntettel, egy kevés szezámmaggal kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése