2016. július 31., vasárnap

Tejszínes hagymakrémleves



A hétvégén felszedtük a kertben a vöröshagymát. Olyan szép lett idén a termés, mint még eddig soha. El is határoztam, hogy most nyomban készítek egy kis levest pár darab felhasználásával. Nagyon egyszerű és hamar asztalra varázsolható. A családnak is tetszett, bár legközelebb, ha marad egy kevés húsleves, akkor azzal is kipróbálom, mert úgy biztosan sokkal finomabb lesz a végeredmény.
Hozzávalók 4 főre:
*3 egész nagy fej vöröshagyma
*4-5 ek olaj
*3 ek liszt
*9 dl víz
*1 púpos tk házi ételízesítő (vagy 1 leveskocka)
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*2 dl sűrű tejszín
*4 szelet kenyér
*3 dkg trappista sajt

A hagymát megtisztítjuk, vékony fél karikára vágjuk. Egy közepes fazékban a felforrósított olajon üvegesre pároljuk, majd megszórjuk két csapott evőkanál liszttel és felöntjük vízzel.
Ízesítjük a fűszerekkel és lefedve addig főzzük, míg a hagyma megpuhul. Ez alatt a tejszínt simára keverjük 1 púpos evőkanál liszttel. Ha puha a hagyma, az egészet a turmixba töltjük és pépesítjük. (Merülő mixerrel is lehet, de így homogénebb a végeredmény.) A fazékba visszatöltjük, pár evőkanál forró lével felhígítjuk a tejszínt (hőkiegyenlítést végzünk), majd a levesbe csorgatjuk. Hagyjuk besűrűsödni. Itt még érdemes megkóstolni, hogy nem kíván-e egy kevés sót.
Közben a levesbetéthez a kenyereket tetszés szerinti darabokra vágjuk, tepsibe téve 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Pár perc alatt megpirítjuk, majd reszelünk rá sajtot, ami ráolvad.
A meleg levest a sajtos kenyérrel kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2016. július 30., szombat

Hamis májas töltött dagadó



Egy nagyobb családi összejövetelre készült ez a finom töltött hús. Sajnos csak későn vettem észre, hogy a tervezett csirkemájat elfelejtettem megvásárolni, ezért rögtönzött megoldásként helyette májkrém került a töltelékbe. Így is mindenkinek nagyon ízlett. Hidegtálként, krumplipüré és csalamádé kíséretében kínáltam.
Hozzávalók 6 főre:
*1 kg sertésdagadó
*1 kk só
*2 tk mustár

Töltelékhez:
*40 dkg darált sertéslapocka
*3 nagyobb tojás
*3 nagyobb szelet kenyér
*1 csokor friss petrezselyemlevél
*1 kis doboz sertésmájkrém (6 dkg)
*2 ek zsemlemorzsa
*2 csapott tk só
*0,5 kk őrölt bors

A megtisztított dagadót felszúrjuk, majd kívül és belül is meghintjük sóval, bedörzsöljük egy kevés mustárral. A petrezselyem levelet apróra vágjuk.
A töltelékez a darált húst egy tálba rakjuk, ízesítjük a fűszerekkel, beledolgozzuk a vízbe áztatott, majd kinyomkodott kenyeret, a májkrémet, a tojásokat, a zsemlemorzsát, a petrezselyem levelet.
A húst megtöltjük a masszával, majd bevarrjuk cérnával.
Egy-két evőkanálnyi zsírral kikent tepsibe fektetjük. Öntünk mellé kb. 1 dl vizet.
Lefedve, előmelegített sütőben 200 fokon kb. 90 percet puhítjuk, majd a fedőt eltávolítva további 15-20 percet pirítjuk a hőfokot 180-ra csökkentve. Közben párszor meglocsolgatjuk, hogy ne száradjon ki nagyon.
Ha már szép piros, akkor kiemeljük a szaftból és hagyjuk teljesen kihűlni.
Hidegen, éles késsel szépen felszeleteljük.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2016. július 29., péntek

Csíkos tejbegríz pohárban


Ismertek olyan gyereket, aki nem szereti a tejbegrízt? Én igen. Próbálok trükkökhöz folyamodni, hogy legalább megkóstolja, hogy tudja, ránézésre mit nem szeret. Így született meg ez a csíkos finomság, amit pohárba adagoltunk. A lelkesedés és a kóstolás is megvolt, de továbbra sem a gyerek kedvence. Nekem így is, úgy is az egyik legkedvesebb édességem.
Hozzávalók 3 főre:
*5 dl tej
*1 csipet só
*5 ek búzadara
*4 ek cukor
*1 púpos ek cukrozatlan kakaópor

A tejet egy kis tálba a sóval felforraljuk.
Hozzáadjuk a búzadarát és a cukrot, majd kavargatva sűrűre főzzük.
A tejbegrízt két részre osztjuk úgy, hogy az 1/3-ához kakaóport keverünk.
Előkészített üvegpoharakba kanalazva rétegezzük.
Ha kihűlt, kakaóporral meghintve kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2016. július 28., csütörtök

Tökkarikák palacsintabundában



Úgy tűnik, hogy a kertben a tökök és a cukkinik új életre keltek és friss, zsenge terméseket neveltek. Az egyik főzőtökből készült ez a finom fogás, ahol puha, kellemesen fokhagymás bundában, szaftos zöldség bújik meg. Fokhagymás-tejfölös mártogatóssal kínáltam. 
Ez nem egy nagy adag, érdemes duplázni.
Hozzávalók 2 főre:
*1 közepes főzőtök
*0,5 kk só
*2 jó púpos ek liszt a forgatáshoz
*2-3 dl olaj a sütéshez
Bundához:
*2 nagyobb tojás
*0,5 kk só
*2 nagy csipet őrölt bors
*1 csapott kk házi fokhagymakrém
*2 jó púpos ek liszt
*0,3 dl tej

A tököt kb. 5 mm vékony karikára vágjuk és meghámozzuk. Ha zavarnak az apró magvak, a közepét is kiszúrjuk. Meghintjük sóval és félretesszük.
A bundához a tojásokat egy tálba ütjük, majd megintjük sóval, borssal, hozzáadjuk a fokhagymakrémet, beleszórjuk a lisztet és csomómentesre keverjük. A tejjel lazítjuk.
Egy tányérba mérjük a lisztet a forgatáshoz.
Egy serpenyőben olajat forrósítunk.
A tökön keletkezett levet leöntjük. Először megforgatjuk a lisztben, majd megmártjuk a masszában, kicsit hagyjuk lecsepegni.
A forró olajban, mérsékelt lángon szép világosra sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.

A Facebookon is megtaláltok. 

Már Instagramon is fent vagyok.

2016. július 26., kedd

Sárgarépás krumplikrémleves



Van úgy, hogy „jaj de ennék egy kis levest, de nincs kedvem sok időt vele tölteni” tör rám, akkor valami igazán egyszerű finomságon töröm a fejemet. Ez a fogás pont olyan. 
Nagyon hamar előkészíthető és igazán finom, valamint olcsó is, főleg ha a zöldségek megteremnek a saját kertünkben. Ráadásul a nem túl friss kenyér is eltüntethető levesbetétként ;-)
Hozzávalók 4 főre:
*4 nagyobb darab krumpli
*3 nagyobb szál sárgarépa
*1 nagy fej vöröshagyma
*3 ek olaj
*1 csapott kk só
*1 tk házi ételízesítő (vagy 0,5 leveskocka)
*1 csipet őrölt bors
*1 dl sűrű tejszín (vagy tejföl)
*4 kis szelet kenyér

A megtisztított krumplit és répát kisebb darabokra vágjuk, a hagymát felkockázzuk. Utóbbit az olajon üvegesre pároljuk, majd a zöldségeket átforgatjuk rajta. Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje és ízesítjük a fűszerekkel.
Lefedve addig főzzük, míg a répa és a krumpli megpuhul.
Közben a kenyérszeleteket kisebb kockára vágjuk és tepsire téve 200 fokon pár perc alatt megsütjük.
A levest merülő mixerrel pépesítjük. A tejszínt elkeverjük pár evőkanál forró levessel, majd az egészhez csorgatjuk, átkeverjük.
Melegen, a pirított kenyérkockákkal kínáljuk. 

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is ott vagyok.