2016. június 17., péntek

Mángold levél bundában



Idén is szépen terem a mángold. Olyan sok csodás levelet növesztett, hogy most már ki kellett találnom, hogy mit is kezdjek vele. Már tavaly is felmerült bennem az ötlet, hogy kisütöm bundában, de a megvalósítás valahogy elmaradt. Eddig. Kíváncsiságból egy nem túl nagy adagot készítettem, két nagy marék, kisebb méretű levelet sütöttem ki. Őszintén megmondom, hogy nem ilyenre számítottam. Kellemesen meglepődtem. Nekem kimondottan a bundás kenyér ízére hasonlít. Ez nem az a fogás, amivel degeszre tömhetjük a pocakunkat, de friss paradicsommal, paprikával, esetleg fokhagymás-tejfölös mártogatóssal egy kicsit különlegesebb fogást kínálhatunk a családnak.
Hozzávalók 2-3 főre:
*2 nagy marék mángold levél (kb. 18-20 db)
*3 ek liszt a forgatáshoz
*2 dl olaj a sütéshez

Bundához:
*2 nagyobb tojás
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*4 jó púpos ek liszt
*1 dl tej

Először elkészítjük a bundát. A tojásokat kikeverjük a fűszerekkel, majd beleszórjuk a lisztet és a tejet fokozatosan adagolva sima, sűrű masszává keverjük.
Egy tálba lisztet szórunk a forgatáshoz. Egy kisebb lábasban vagy serpenyőben olajat forrósítunk.
A mángold levelek vastag levélnyelét letörjük, majd a levelet folyó víz alatt alaposan megtisztítjuk.
Megforgatjuk a lisztben, majd a masszában. Kicsit lecsepegtetjük és a forró olajban közepes lángon szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.

További mángoldos recepteket ITT találtok. 

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése