2016. március 21., hétfő

Tojásos-kolbászos fasírttekercs



Ahogy a sütemények között a linzernek is ezer arca van, úgy a húsos fogások között a fasírt is számos formában elkészíthető. Nálunk nem is telik el ünnep fasírttekercs nélkül. Most épp a hűtőben talált darabka füstölt kolbászt használtam fel, keményre főtt tojással párosítva. Finom, kiadós, sokáig eláll és szépen mutat hidegtálon is.
Hozzávalók 2 rúdhoz:
*1 kg darált sertéscomb
*2 nagyobb nyers tojás
*1 púpos tk házi fokhagymakrém
*1 kk só
*0,5 kk őrölt bors
*10 csapott ek zsemlemorzsa
*2 ek olaj a tepsibe
*1 kisebb tojás lekenni

Töltelékhez:
*5 keményre főtt tojás
*Kb. 15 cm hosszú füstölt kolbász

Egy közepes méretű tepsit kikenünk olajjal. A sütőt előmelegítjük. A kolbászt és a keményre főtt tojásokat apróra kockázzuk.
Először a darált húshoz adjuk a nyers tojásokat, sót, borsot, házi fokhagymakrémet, zsemlemorzsát és jól összedolgozzuk. A masszát két egyenlő részre osztjuk.
Az egyiket sütőpapírra téve kézzel téglalap alakúra és kb. ujjnyi vastagra ellapogatjuk, igazítva a tepsi hosszához.

Először a tojás felét rászórjuk, majd a kolbász felét úgy, hogy a széleken maradjon ki kb. 3 cm rész.
A tenyerünkkel kicsit belenyomjuk a tölteléket a húsba. A sütőpapír segítségével a szélesebb oldaláról kezdve feltekerjük, majd kicsit összenyomkodjuk, hogy ne maradjon benne levegő. Mivel a tekercs két végén nincs töltelék, itt a húst az ujjunkkal kicsit benyomkodjuk.
A kikent tepsibe fektetjük.
A műveletet megismételjük a maradék masszával.
A rudak tetejét lekenjük egy egész, kissé felvert tojással.
Lefedjük alufóliával.

Előmelegített sütőben 200 fokon hőlégkeveréssel 60 percet puhítjuk.
Ezután a fóliát eltávolítva további 20 percet pirítjuk. Ezalatt pár alkalommal meglocsolgatjuk a szafttal, hogy ne száradjon nagyon ki a teteje.
Ha megsült, kiemeljük a tepsiből és hagyjuk teljesen kihűlni.
Ezután egy éles késsel szépen szeletelhető.

A Facebookon is megtaláltok.

6 megjegyzés:

  1. jól néz ki kipróbáljuk... köszi a receptet , meg az ötletet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, megcsinálom még a héten mert mi is fasírtimádók vagyunk! Szép napot!

      Törlés
    2. Nagyon finom , érzem az illatát! Én is elkészítem.

      Törlés
  2. Hogyan sikerül hogy a tekercs ne repedjen meg ? Én mar többször csináltam fasírt tekercset (nem ezt) de mindig szét reped és nem tudom ilyen szépen szeletelni 😒

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat a késői válaszért. Én úgy tanultam Anyukámtól, hogy tojással kell lekenni sütés előtt, így nem fog megrepedni. Ha pedig lekerül róla a fólia, akkor meg érdemes párszor lekenni a kisült zsiradékkal. Szeletelni pedig csak hidegen lehet szépen.

      Törlés