2016. március 16., szerda

Kolbászhússal tekert karaj



Nagyobb ünnepek alkalmával, illetve ha vendégeket várunk, mindig készül valamilyen töltött hús vagy tekercs. Nagy előnyük, hogy már előre megsüthetők és az adott napon csak felszeleteljük és kínáljuk. Szép hidegtál is készíthető belőle, de habos krumplipürével, esetleg salátával is remek fogás.
Hozzávalók 1 nagyobb rúdhoz:
*Kb. 35 cm hosszú sertéskaraj egyben
*250g darált sertéscomb
*1 kk só
*0,5 kk őrölt bors
*2 púpos tk őrölt pirospaprika
*200g bacon szalonna
*1 ek zsír
*0,5 dl víz

A karajt alaposan megtisztítjuk, ha van rajta hártyás részt, azt levágjuk.
A húst hosszában a felső harmadban egy éles késsel végig vágjuk úgy, hogy kb. 1 cm széles sávban ne vágjuk át teljesen.
Ezután megfordítjuk fejjel lefelé és a másik oldalán is bevágjuk ugyanígy. 
(Így a végéről nézve egy Z alakú bevágás látható.)
A karajt széthajtogatjuk, majd vékonyra, téglalap alakúra klopfoljuk.
Meghintjük sóval és borssal.

A darált húst ízesítjük sóval, borssal, fokhagymakrémmel, fűszerpaprikával.
A kiterített karajon szétnyomkodjuk a kolbászhúst, majd a szélesebb oldaláról kezdve szorosan feltekerjük úgy, hogy a széle rész alulra essen.
A bacon szalonnát kiterítjük úgy, hogy a szeletek egy egész kicsit fedjék egymást. Ráfektetjük a töltött húst, majd beletekerjük a szalonnába.

Egy magasabb falú kenyérsütő formát kikenünk zsírral és belefektetjük a húst. Öntünk mellé egy kevés vizet, amibe szórunk némi házi ételízesítőt. Alufóliával lefedjük. 200 fokra előmelegített sütőben lefedve, hőlégkeveréssel kb. 75 percet puhítjuk, majd az alufóliát eltávolítva, (ha sok a leve, akkor nagy részét érdemes leönteni) további 25 percet pirítjuk.
Kiemeljük a formából és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután szépen szeletelhető.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése