2016. március 3., csütörtök

Gombaragus csirkeszelet



Roppant egyszerű, húsos fogás a gomba kedvelőinek. Melegen, krumplipürével, vagy tejfölös-zöldséges salátával kínáljuk. A salátához megtisztítunk egy kígyóuborkát, két sárgarépát és egy nagyobb lila hagymát. A zöldségeket egész vékony csíkokra vágjuk, meghintjük sóval. 1,5 dl tejfölt simára keverünk 1 evőkanál majonézzel, 1 teáskanál mustárral, 1 nagy csipet sóval, 1 nagy csipet borssal és összeforgatjuk a zöldségekkel.
Hozzávalók 3 főre:
*6 csirkemell filé szelet
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*4 nagyobb gomba
*2 ek olaj
*1 közepes vöröshagyma
*5 dkg trappista sajt

A hús szeleteket alaposan megtisztítjuk, lecsepegtetjük.
Meghintjük sóval és borssal.
Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, majd a húsok mindkét oldalát pár perc alatt megsütjük.
Félretesszük.
A gombák héját lehúzzuk, folyó víz alatt átöblítjük és vékonyra szeleteljük.
A vöröshagymát apróra kockázzuk és a hússütő olajon üvegesre pároljuk. (Lehetséges, hogy kevés, ezért még egy evőkanálnyival pótolhatjuk.)
Rádobjuk a gombát és megszórjuk egy nagy csipet sóval, és borssal. Pár perc alatt átpároljuk.
A sütőt előmelegítjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral.
Belefektetjük a csirkemell szeleteket és a gombás ragut egyenletesen elosztjuk rajtuk.
Megszórjuk reszelt sajttal.
180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol addig sütjük, míg a sajt megolvad a tetején.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése