2015. szeptember 27., vasárnap

Morzsás almás a szüreti felvonulásra



Nagyon örültem és rettenetesen izgatott lettem, mikor a helyi művelődési ház vezetője felkeresett, hogy lenne-e kedvem az idei szüreti mulatságra elkészíteni a morzsás almás süteményt, de 125 adagot. Nem is volt kérdés, hogy belevágok konyhai pályafutásom egyik legnagyobb méretű sütésébe. Bár korábban készítettem több fogásos ebédet kisebb családi összejövetelekre, keresztelőre, de ez azért egész más. Természetesen nem egyedül fogtam neki, hanem Párom segítségével készült el ez a kicsinek nem mondható feladat.
A sütit már sokszor készítettem, a nagyobb család, sőt Férjem kollégái is kaptak már belőle kóstolót.
Az alapanyagokat megkaptuk, és a szombati napot a sütésre szántuk.
Legelőször a morzsát állítottuk össze. Ezután következett a hét adag sütemény tésztájának az elkészítése. Míg én a hozzávalókat mértem ki, Párom kézzel összedolgozta a tésztát.
Ezután következett a gyümölcs megtisztítása, lereszelése, a töltelék ízesítése, majd a finomságok összeállítása. A műveleteket egymás között felosztva, jó párosként összedolgozva végeztük, mintha már ezer éve így csinálnánk.

Szép sorban sültek ki a morzsával borított almás sütemények, a vanília és a fahéj illata lengte be az egész lakást.
Amikor kellőképpen kihűltek, egy közepes pogácsa szaggatóval kör alakú adagokat szaggattunk ki.
A recept nem új, már korábban felkerült a blogra, amit itt megtaláltok.

Nagyon szépen köszönöm Páromnak, hogy mindenben támogatott és Andinak a bizalmat, hogy így megbízott bennem/bennünk, hogy méltóak vagyunk ekkora feladat elvégzésére anélkül, hogy korábban kóstolta volna az általam készített finomságokat.
Remélem, hogy a vendégek, a lovasok és a lovaskocsisok  elégedettek lesznek a sütivel és mindenkinek ízleni fog. Az eső elállt, talán még a nap is kisüt.

A Facebookon is megtaláltok.

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok jó kis munka és móka lehetett ennyit sütni!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, ez igazi megtiszteltetés! Én is meg fogom sütni, kedvet kaptam hozzá!

    Üdvözlettel:

    Andi

    (Orbán Andrea Viktória)

    VálaszTörlés
  3. Finom lehet megkaphatnám a receptet.

    VálaszTörlés
  4. Szia, nagyon ügyesek voltatok, jó nagy feladat lehetett, gondolom nem kellett altatni este...
    :-)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok Andika!Nagyon ügyesek vagytok!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat!

    VálaszTörlés