2015. augusztus 6., csütörtök

Zabpelyhes fasírtgolyók tepsiben sütve

Ma egy hagyományos ételt (amit nagyon kedvelünk) készítettem el kicsit másképpen, kicsit egészségesebben. A zsemlemorzsát zabpehelyre cseréltem és a megszokott bő olajban való sütést pedig tepsiben való sütés váltotta fel. Melegen, hidegen egyformán finom. Akár a hagyományos köretekkel vagy könnyű salátával is fogyasztható, de mi akár szendvicsbe is szívesen karikázzuk.


Hozzávalók kb. 27 golyóhoz:
*50 dkg darált sertéshús
*1 nagyobb tojás
*10 dkg apró szemű zabpehely
*1 kk só
*1 tk házi fokhagymakrém (esetleg 2-3 gerezd fokhagyma)
*0,5 kk fűszerpaprika
*0,5 kk őrölt bors
*1-2 ek olaj a kenéshez

A darált húst egy tálba rakjuk, majd beletörjük a tojást, beleszórjuk a zabpelyhet és ízesítjük a fűszerekkel.
Alaposan összedolgozzuk és letakarva hagyjuk kb. 30 percet állni.
Közben egy közepes tepsit (38*22 cm)kibélelünk sütőpapírral.
A sütőt előmelegítjük.
A sütőpapírt lekenjük vékonyan olajjal.
A masszából diónyi golyókat sodrunk, amit kicsit ellapítunk, és a tepsibe sorakoztatjuk.
A végén a fasírtokat egy szilikon ecset segítségével lekenjük olajjal.
Alufóliával befedjük és 180 fokon hőlégkeveréssel kb. 50 percet puhítjuk.
Az alufóliát eltávolítva 160 fokon további 7-8 percet pirítjuk.
Természetesen ez sütőfüggő, érdemes a végén figyelni, hogy ne nagyon száradjon ki ha pirul.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése