2015. június 24., szerda

Apró palacsinta Jamie Olivertől

Egy kis desszertet ígértem a gyerekeknek, ami most palacsinta lett, mégpedig apró palacsinta, mert ezt jobban kedvelik, mint a hagyományos méretű társát. Jamie Oliver receptje alapján készült. Egyszerű, puha, finom. Nekünk nem túl édes, de ez persze ízlés kérdése. A gyerekek mogyorókrémmel és baracklekvárral kérték.



Hozzávalók 21 palacsintához:
*12 dkg liszt
*1 csipet só
*1 púpos kk sütőpor
*3 tojás
*1 ek cukor
*1,5 dl tej
*1 ek olaj a sütéshez

A lisztet egy tálba szitáljuk és elkeverjük a sóval, a sütőporral.
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat a cukorral habosra keverjük, majd beleszórjuk a sütőporos lisztet és a tejet fokozatosan adagolva csomómentes tésztát kavarunk.

A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd finom, de határozott mozdulatokkal a tésztába forgatjuk.
Egy serpenyőt felforrósítunk, amit egy szilikon ecsettel vékonyan kikenünk. Ezt érdemes minden egyes palacsinta előtt megtenni.

A tésztából két evőkanálnyit a serpenyőbe merünk, a kanál domború oldalával, körkörös mozdulattal kicsit elsimítjuk.
Ha már apró buborékok jelennek meg a palacsinta felületén, akkor megfordítjuk.
Közepestől kicsit mérsékeltebb lángon sütjük, hogy a palacsinta biztosan átsüljön.
Mézzel, lekvárral, mogyorókrémmel, esetleg pudinggal kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése