2014. november 13., csütörtök

Csirke brassói

Sokat gondolkodtam, hogy mi is kerüljön az asztalra és eszembe jutott, hogy ezer éve nem ettünk brassóit. Csirkemellből készült, nem volt vele túl sok munka.



Hozzávalók 4 főre:
*1 egész nagy csirkemell filé
*4 dkg füstölt szalonna
*1 közepes fej vöröshagyma
*1-2 ek olaj, ha szükséges
*1 kk só
*1 nagy csipet bors
*1 kk házi fokhagymakrém (esetleg 3-4 gerezd fokhagyma)
*1 közepes paradicsom
*1 púpos tk házi darált paprika
*1 csapott kk őrölt pirospaprika
*90 dkg krumpli
*olaj a sütéshez

A húst és a zöldségeket megtisztítjuk. A mellet felkockázzuk, és kicsit hagyjuk lecsöpögni.
A vöröshagymát apróra vágjuk, a szalonnát vékonyra csíkozzuk.
Utóbbit zsírjára pirítjuk, majd rászórjuk a vöröshagymát és üvegesre pároljuk. Ha még szükséges, a zsiradékot pótolhatjuk 1-2 evőkanálnyi olajjal.
Ezután a húst fehéredésig pirítjuk rajta, majd megszórjuk a sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, ízesítjük a darált paprikával, a fokhagymakrémmel (zúzott fokhagymával), hozzáadunk még egy közepes paradicsomot, amit nagyobb darabokra vágtunk.
Fedő alatt kb. 20-25 perc alatt addig főzzük, míg a hús megpuhul. (Nekem elég levet eresztett, nem volt szükség további folyadék hozzáadására.)
Ez alatt a megtisztított krumplit felkockázzuk, és forró olajban megsütjük.
A kisült krumplit hozzákeverjük a csirkéhez és ha szükséges, még egy kevés sóval megszórva, azonnal, melegen, savanyúság kíséretében kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése