2014. augusztus 1., péntek

Házi Pékek Ünnepi Kenyere

Akik eddig követték a blogomat, tudhatják, hogy nagyon szeretem a kelt tésztákat, bár ritkábban, de készítek kenyérkéket is. Nagy rajongója vagyok Limarának, bár eddig még nem próbáltam ki egyetlen receptjét sem ( nagy részben saját ötleteimet valósítottam meg). De most készített egy ünnepi kenyeret, ami annyira megtetszett, hogy tudtam, belevágok. Bevallom, a formázás kicsit megizzasztott, sőt a nagy koncentrálás közepette a végén a fázisok fotózását is elfelejtettem, de végül egy isteni finom fékáru lett az eredmény. Nagyon finom illatot kölcsönöz neki a sok pirított mag és alig kezdett hűlni, máris cserepek jelentek meg rajta. Mondanom sem kell, mennyire boldog voltam :-)
Köszönöm szépen a receptet Marcsi!


Hozzávalók 2 kenyérkéhez:

Öregtésztához:
*15 dkg kenyérliszt (BL80)
*0,9 dl víz
*0,3 dkg friss élesztő

Kenyérhez:
*3 dkg szemes mák
*3 dkg szezámmag
*3 dkg lenmag
*0,9 dl meleg víz
*50 dkg kenyérliszt (BL80)
*2 tk só
*2 ek burgonyapehely (elhagyható)
*3 ek étolaj
*1,5 dl tej
*1 dl víz
*a fenti összes öregtészta
*1 dkg friss élesztő

Előző nap összeállítjuk az öregtésztát.
Egy tálba mérjük a lisztet, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a vizet, jól összedolgozzuk.
Lefedve, a konyhapulton hagyjuk 12 órát pihenni.
Másnap a magokat egy serpenyőben szárazon kicsit megpirítjuk, majd egy tálkába öntve felöntjük meleg vízzel és hagyjuk kihűlni.
A tésztához a lisztet egy tálba öntjük, elkeverjük benne a sót és a burgonyapelyhet.
A liszt közepébe egy mélyedést készítünk, ahová öntjük a meleg, de nem forró vizet, tejet, olajat, az összetépkedett öregtésztát, a kihűlt magokat, belemorzsoljuk az élesztőt.
Jó alaposan összedolgozzuk, ha a tészta összeállt, kb. 10-15 percig dagasztjuk.
A kelesztő tálba téve, lefedve 35 percet kelesztjük.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítva 4 egyenlő részre osztjuk és bucikat formázunk.
Ismét letakarva 15 percet pihentetjük.
Majd egyesével kb. 55 cm hosszú rudakat sodrunk.
Következik a formázás az alábbi szerint:
„Két rudat X alakban egymásra fektetünk, és elkezdjük keresztezni őket. Először az alul lévő rúd felső szárát hajtjuk le az alsó mellé, keresztezzük őket (így hurok képződik a másik rúd körül), majd a két szárat V alakban kicsit szétnyitjuk. Ezután a másik rúd felső szárát hajtjuk le és keresztezzük az alsóval a V alak közepén. Váltakozva addig keresztezzük a két rúd szárait, amíg a tészta engedi. A végét szorosan összecsípjük, és a fonatot gyengéden végig görgetjük a deszkán.”
Egy egész nagyméretű tepsit kibélelünk sütőpapírral és belefektetjük a megformázott kenyereket.
Letakarva kb. 45 percet kelesztjük.
A sütőt előmelegítjük 220 fokra (alul-felülsütéssel) és az aljára egy tálkába vizet helyezünk.
A megkelt kenyérkéket lespricceljük vízzel, megszórjuk mákkal és a sütőbe toljuk.
30 percet sütjük, majd a hőfokot csökkentjük 200 fokra és a vizes edénykét kivesszük.
Kb. 10 percig még sütjük, míg szép barna színt nem kapnak és elzárjuk a sütőt.
De 5 percre még bent hagyjuk kitámasztott sütőajtó mellett.
Ha kivettük a sütőből, azonnal lespricceljük hideg vízzel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése