2014. július 22., kedd

Paradicsomos-mozzarellás cukkinifalatok

Tudom, tudom, már megint cukkini, de most köretként készítettem egy kis grillezett csirkemell mellé. Egyszerű, könnyű, akár még a diétába is beilleszthető. Érdemes kisebb zöldségeket választani, amiben még vagy nincs, vagy egész gyenge magok vannak.


Hozzávalók 4 főre:
*2 kisebb, zsenge cukkini
*2 közepes paradicsom
*1 tasak mozzarella (10 dkg)
*1 kk só
*2-3 tekerés frissen őrölt bors
*1 kk morzsolt bazsalikom
*1 kk morzsolt oregánó
*3 gerezd fokhagyma
*2-3 ek étolaj

A megmosott cukkini rudakat kb. 5-6 mm vastag szeletekre vágjuk, meghintjük sóval.
Hagyjuk állni. Addig a megtisztított paradicsomokat először félbe vágjuk, majd a feleket felszeleteljük.
A mozzarellát egész apróra kockázzuk.
Egy nagyméretű tepsit (30*38 cm) kibélelünk sütőpapírral és lekenjük 2-3 ek olajjal.
A cukkiniról leöntjük a levet, majd az előkészített tepsibe fektetjük.
Meghintjük egy kevéske morzsolt bazsalikommal, és darálunk rá 2-3 tekerésnyi fekete borsot.
Minden cukkini karikára fektetünk egy fél cikk paradicsomot.
Az apróra vágott mozzarellát egyenletesen elosztjuk a kis paradicsomos falatokon.
Legvégül meghintjük még morzsolt oregánóval.
A megtisztított fokhagymagerezdeket vékony szeletekre vágjuk és a cukkini karikák közé szórjuk.
Előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel 18 perc alatt megsütjük.
Melegen, azonnal kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése