2014. április 25., péntek

Gyöngybableves füstölt csülökkel

Eső után köpönyeg, tartja a mondás. Most épp így jártam a csülökkel. Húsvét után láttam meg a hentesnél egy szép darabot, ami épp jelentősebb akcióval várta sorsa beteljesülését. Legkisebb darab lévén is több, mint egy kilogrammot nyomott. Azt tudtam, hogy egy részéből bableves készül. A másik fél sorsáról a következő bejegyzésben írok.
Szép nagy adag leves lett belőle, azt hiszem holnapra is bőven marad.


Hozzávalók kb. 8 személyre:

  • 1 csésze gyöngybab (2,5 dl)
  • 50 dkg füstölt csülök+a csülökcsont
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 4 nagy szál sárgarépa
  • 3 szál petrezselyem
  • 5 közepes szem krumpli
  • 1 tk só
  • 0,5 kk őrölt bors
  • 1 ek házi darált paprika
  • 2 ek olaj
  • 2 ek liszt
  • 1 tk őrölt pirospaprika

A babot forró vízbe áztatjuk pár órára, de még jobb, ha a főzés előtti este megtesszük.
A csülökhúst levágjuk a csontról, majd apróra kockázzuk.
Bő vízben fedő alatt a csonttal együtt kb. ¾ órát főzzük, majd hozzáadjuk a babot és a fűszereket: sót, borsot, darált paprikát.
Amíg fő, megtisztítjuk a zöldségeket. A sárgarépát és a petrezselymet karikára, a krumplit kockára vágjuk.
Ha már majdnem puha a bab és a csülök, hozzáadjuk a zöldségeket, a megtisztított vöröshagymát egészben.
A lisztet megpirítjuk az olajon, majd a tűzről levéve elkeverjük benne az őrölt pirospaprikát. A levesből mert pár evőkanál forró lével felhígítjuk.
Ha a zöldségek is megpuhultak, folyamatos kevergetés mellett a levesbe csorgatjuk és hagyjuk felforrni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése