2014. január 19., vasárnap

Zöldfűszeres túrókrémmel töltött gomba

A helyi kisboltban időnként kapható gyönyörű nagyfejű gomba. Most is sikerült találnom és finom ebéd lett belőle. Viszonylag gyorsan elkészíthető, nem kell sok időt tölteni vele a konyhában.


Hozzávalók 4 főre:

  • 50 dkg nagyobb gomba
  • 20 dkg túró
  • 5 dkg zöldfűszeres sajtkrém
  • 1 nagy csipet só
  • 1 kis csipet őrölt bors
  • 1 tk morzsolt petrezselyemlevél
  • 5 dkg vékony szelet sonka (2-3 nagyobb szelet)
  • 5 dkg sajt
  • 2 ek olaj

A gombák tönkjét kiemeljük és félretesszük. (Felhasználhatjuk egy kis gombapaprikás vagy csirkepaprikás elkészítéséhez.)
A gombák héját eltávolítjuk, majd a fejeket folyó víz alatt átmossuk, kicsit hagyjuk lecsöpögni.
Egy közepes tepsit kikenünk kevés olajjal és belefektetjük a kalapokat.
Meghintjük sóval.
A túrót egy villával jól áttörjük, hozzáadjuk a sajtkrémet, meghintjük a sóval, borssal, petrezselyemlevéllel és alaposan összeforgatjuk.
A gombákat megtöltjük a fűszeres túrókrémmel. Ennek a legegyszerűbb módja, hogy ha kis golyókat formázunk a kezünkkel és ellapítjuk, majd a gombakalapokra rakjuk, kicsit lenyomjuk.
A sonka szeleteket kisebb darabokra vágjuk, a fűszeres túróra rakjuk, nem baj, ha nem fedi be teljesen a gombák tetejét.
Meghintjük kevés reszelt sajttal.
A tepsit alufóliával befedjük és előmelegített sütőben 180 fokon 10 percig hőlégkeveréssel puhítjuk, majd a fóliát levéve további 15 percet pirítjuk.
Melegen, friss salátával, esetleg párolt rizzsel kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése