2014. január 5., vasárnap

Sajtos túróbundában sült csirkemell

Már korábban többször készítettem túrós bundában sült csirkemellet. Annyira kedveli a család, hogy ma ismét étlapra került annyi különbséggel, hogy sajt is finomította a bundát. Sült krumplit és savanyú uborkát kínáltam mellé.

Hozzávalók 4 főre:

  • 2 kisebb csirkemell filé (ebből nekem 8 nagyobb szelet lett)
  • 1 tk só
  • 25 dkg túró
  • 2 tojás
  • 20 dkg liszt
  • 1 kk só
  • 1 nagy csipet bors
  • 2 dl tej
  • 10 dkg sajt
  • 7 dkg liszt a hús forgatásához
  • Olaj bőven a sütéshez
A húst alaposan megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk.

Kiklopfoljuk és besózzuk. Addig hagyjuk állni, míg a bundát elkészítjük.

A túrót egy tálba öntjük, villával áttörjük.

A tojásokat hozzáadjuk, elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, beleszórjuk a lisztet.

A tejet fokozatosan adagolva, a masszát csomómentesre keverjük.

Beleforgatjuk a lereszelt sajtot.

Bő olajat forrósítunk.

A lisztet egy tálkába öntjük, megforgatjuk benne a melleket, majd a túrós masszába mártjuk (villával kis rásegítés szükséges, hogy jól bevonja a bunda a húst).

Forró olajban mindkét oldalukat barnára sütjük.

Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.

Tipp: A kisült bundás húst egy magasabb falú tálba szedtem papírtörlőre, lefedtem alufóliával, és amíg az utolsó hús ki nem sült, hagytam a forró gőzben puhulni.

A hús egyáltalán nem száraz, hanem finom, omlós a bundában.


Akik elkészítették:

6 megjegyzés:

  1. Nekem kicsit hasonlít a mátrai borzaskához, igaz annak krumpli van a bundájában, de ez a túrós változat nagyon izgalmasan hangzik, még csak nem is hallottam eddig efféle bundázási módról. Tetszik, alkalomadtán kipróbálom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mátrai borzaska is fincsi, de ezt a túróst is érdemes kipróbálni. A család nagyon szereti, a gyerekek is szívesen eszegetik. A ropogósabb bundákat nem igazán kedvelik :-)

      Törlés
  2. Ez nagyon finom lehet,kiprobalom-mar annyi mindent listara tettem a blogodrol,nagyon finomakat fozol :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek az ételek. Jó étvágyat kívánok hozzájuk :-)

      Törlés