2014. január 9., csütörtök

Rántott krumplikarikák kapros-joghurtos mártogatóssal

Nagyon ritkán készítek rántott krumplit, mert picit macerás a karikákat panírozgatni, de pár napja eszembe jutott, hogy milyen rég ettünk, és ma neki is láttam.
Pont kapóra jött hozzá és remekül kiegészítette ez a finom öntet-mártogatós, amit Éva oldalán, a Takarékos konyha blogon találtam.
Köszönet érte!

Hozzávalók 4 főre:

  • 10 nagyobb szem krumpli
  • 1 kk só
  • 15 dkg liszt
  • 3 kisebb tojás
  • 15 dkg zsemlemorzsa
  • olaj bőven a sütéshez

Mártogatóshoz:

  • 1 kis pohár natúr joghurt
  • 1 ek majonéz
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy csipet morzsolt kapor (idényben pár szál friss kapor)
  • 1 nagy csipet só

A joghurtot elkeverjük a majonézzel, belezúzzuk a megtisztított fokhagymát, meghintjük a sóval, beleszórjuk a szárított kaprot.

Alaposan összeforgatjuk, és a hűtőben pihentetjük legalább egy órát, hogy jól összeérjenek az ízek.

A krumplikat alaposan megtisztítjuk, meghámozzuk és kb. 3-4 mm vastag karikára vágjuk.

Ahogy a rántott hús készítésekor, itt is három tálkát készítünk, az elsőbe a lisztet elkeverjük 2 csipet sóval, a másodikban a tojást egy kicsit felverjük és a harmadikba pedig a zsemlemorzsát szórjuk.

A krumpli karikák egy részét konyhai papírtörlőre rakjuk, meghintjük sóval és megforgatjuk a lisztben, a tojásban, végül a zsemlemorzsában.

Forró, bő olajban pár perc alatt szép barnára sütjük.

Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.

Melegen, a fokhagymás-kapros mártogatóssal kínáljuk.

2 megjegyzés: