2014. január 16., csütörtök

Fokhagymás-petrezselymes panírmorzsa

Sohasem vásárolunk boltban zsemlemorzsát, mindig itthon készítünk. Sajnos gyakran marad meg kenyér, amit kockára vágunk, tálcán megszárítunk, húsdarálón ledarálunk és szűrőn átszitálunk. Így lesz saját zsemlemorzsánk. Bevallom, imádjuk a rántott húst. Hiába, klasszikus, megunhatatlan. Most mégis tettem egy kísérletet egy kis újításra. Nyár végén szárítottam meg petrezselyemlevelet, amit elmorzsoltam és kis üvegben várta a sorsát. A nyeremény fűszercsomagból elővettem a fokhagyma granulátumot, és a morzsolt petrezselyem levelet, elkevertem a morzsában.
Pillanatok alatt, nagyon egyszerűen elkészíthető. Inkább csak az összetevők aránya miatt került fel a blogra, mint bejegyzés.
Én azonnal felhasználtam, de előre is elkészíthető és egy kis üvegben lezárva sokáig eláll.
Akár még gasztroajándéknak is remek lehet.
Ez a mennyiség 2 nagyobb csirkemell filére elegendő.
 Hozzávalók:
  • 10 dkg zsemlemorzsa
  • 1 tk fokhagyma granulátum
  • 2 tk morzsolt petrezselyem levél
 Minden hozzávalót egy tálkába öntünk és jól összekeverjük.
Ennyi az egész :-)

Akik elkészítették:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése