2013. július 9., kedd

Hajtogatott tepertős pogácsa

A hajtogatott tepertős pogácsa szerintem tipikusan az a sós finomság, amit az ember szívesen fogyaszt, de elkészíteni kicsit fél, főleg első hallásra. Én is így voltam vele. Aztán megkértem Anyukámat, mondja el pontosan, hogy is kell csinálni, miből mennyi kell bele, bár lánykoromban sokszor láttam, hogy is készíti. Elég sokáig tart a hajtogatás, pihentetés, de megéri. Ez egy szép nagy adag, 40 db pogácsa lett belőle. Nagyon finom, a teteje picit ropogós, a belseje puha, szinte foszlós és szép réteges. A tészta összeállításakor nekem az 1 kg liszthez az 5 dl tej kevésnek bizonyult, a két evőkanálnyi pont elég volt, de ez gondolom liszt függő és a tojások mérete is befolyásoló tényező. Anyukám azt tanácsolta, hogy ne hagyjak nagy helyet a pogácsák között a tepsiben, mert akkor nem szétterülni, hanem felfelé fognak nőni. Bevallom, nem hallgattam rá, nem szerettem volna kocka alakú pogácsákat, ezért lett 4-5 db ferde torony is, de azt hiszem a 40 pogácsából ez nem rossz arány. Persze ez az ízén igazán cseppet sem változtatott. :-)


Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 30 dkg darált tepertő
  • 5 dkg élesztő
  • 1 ek cukor
  • 0,5 l tej (szükség esetén +1-2 ek)
  • 3 púpozott tk só a tésztába
  • 2 t sárgája
  • 10 dkg margarin
  • 1 tk só
  • 1 csapott kk bors
  • 1 egész tojás a kenéshez sütés előtt
  • 3 ek tej a kenéshez sütés után
A lisztben elmorzsoljuk a margarint, beletesszük a tojások sárgáját, a sót.
A tejben a cukorral felfuttatjuk az élesztőt, majd a liszthez adjuk.
Alaposan kidagasztjuk, meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
Lisztezett felületen kb 1 cm vastagra elnyújtjuk.
Egy kanál domború oldalával szépen elsimítjuk rajta a darált tepertőt.
Megszórjuk bőven sóval, borssal.
A tésztát képzeletben 3 vízszintes sávra osztjuk.
A felső sávot a közepére, lefelé hajtjuk, az alsó sávot alulról felfelé haladva ráhajtjuk.
Az így kapott sáv mindkét végét, balról és jobbról is középre hajtjuk.
Konyharuhával letakarva 20 percet pihentetjük, elnyújtjuk, majd megint hajtogatjuk.
Megint 20 perc pihenő, nyújtás, hajtogatás.
Elnyújtjuk kb. másfél ujjnyi vastagra, egy éles késsel berácsozzuk, egy lisztbe mártott, közepes méretű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.

A pogácsákat a két tenyerünk között kicsit megsodorjuk, így szép magas tornyok lesznek.
Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk egymástól kicsit távolabb, lekenjük egy egész, felvert tojással.
Kb. 20 percet még kelesztjük.

Előmelegített sütőben 25 perc alatt 180 fokon hőlégkeveréssel megsütjük.
Ha kivettük a sütőből azonnal lekenjük tejjel és konyharuhával letakarva 10 percet pihentetjük.
40 db pogácsa lett ebből az adagból.

Akik elkészítették:














8 megjegyzés:

  1. Lenne kedves megirni hogy miert nem lehet kikopirozni a receptjeit mint korabban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos manapság megszaporodtak az illetéktelen receptlopások, akik más tollával ékeskedve szereznek anyagi javakat. Kérlek keress meg a blogon jelölt email címen.

      Törlés
  2. http://aranytepsi.blogspot.hu/2013/07/hajtogatott-teper

    VálaszTörlés
  3. Hol tudom megnézni az általam feltöltött képet? Gabriella Ködmön

    VálaszTörlés
  4. Hol tudom megnézni az általam feltöltött képet? Gabriella Ködmön

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Ide csak én tudok képet feltölteni. Ha elküldöd nekem a képet az aranytepsi@gmail.com címre, akkor ide beillesztem, hogy elkészítetted :-)

      Törlés
  5. Most gyúrtam be. 🙃
    Bízom benne. Köszönöm a receptet

    VálaszTörlés