2024. február 18., vasárnap

Mustáros-szezámmagos harcsa rántva

A szokásos hétvégi rántott csirke helyett most halat bundáztam, de egy kis mustárral ízesítettem. Egész más lett az íze. A gyerekeknek is elnyerte a tetszését.
Hozzávalók 4 személyre
*50 dkg harcsafilé
*só
*őrölt bors
*2 ek cm magos dijoni mustár
*15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*2 nagyobb tojás
*10 dkg teljes kiőrlésű zsemlemorzsa
*2 ek szezámmag
*kevés olívaolaj a sütéshez
 
A halat megmossuk, leitatjuk róla a vizet és nagyobb szeletekre vágjuk. Bedörzsöljük magos mustárral, megszórjuk egy kevés sóval és borssal. 
Először lisztbe forgatjuk, majd tojásba, végül a szezámmaggal elvegyített morzsába. Olajjal lekent sütőpapírra sorakoztatjuk. Lekenjük a tetejét és olívaolajjal. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percet sütjük, majd megforgatjuk és a másik oldalát is ugyanennyi időt sütjük. 
Melegen, párolt basmati rizzsel kínáljuk.
 
 

2024. február 17., szombat

Mustáros töltött csirkecomb

Régen készült nálunk töltött hús, ezért is leptem most meg vele a családot. Könnyű, egyszerű fogás, a töltelék is ízletes. Bulgur körettel kínáltam.
Hozzávalók 4 személyre
*4 csirke felső comb
*só
*őrölt bors
*2 ek sült csirke fűszerkeverék
Töltelékhez:
*2 kis szelet teljes kiőrlésű kenyér
*2 keményre főtt tojás
*1 nyers tojás
*1 kk só
*1/3 kk őrölt bors
*1 púpozott ek cm mustár
*mangalicazsír a tepsi kenéséhez
 
A csirke combokat alaposan megtisztítjuk, a bőrük alá nyúlva fellazítjuk azt, picit sózzuk és borsozzuk. 
A töltelékhez a kenyereket folyó víz alá tartjuk, majd kicsavarjuk és összetépkedjük. Hozzáadjuk a keményre főtt és apróra vágott tojást, a nyers tojást és a fűszerekkel, valamint a mustárral ízesítjük. A húsokat megtöltjük. A combokat kívülről beszórjuk a fűszerkeverékkel. (Ha van rá időnk és lehetőségünk, itt érdemes pár órát vagy egy éjszakát pihentetni, hogy az ízek jól átjárják a húst.) Zsírral kikent tepsibe fektetjük mind. Kb. 1 dl vizet öntünk a tepsibe. Lefedve, 180 fokos hőlégkeveréses sütőben egy órát puhítjuk, majd az alufóliát levéve további 20 percet pirítjuk, közben párszor locsolgatjuk a szaftjával. Bulgurral kínáljuk.
 
 

2024. február 16., péntek

Vadas csirke egyszerűen

Ahogyan a töltött káposzta, ez is egy olyan étel, amit szinte mindenki másképpen készít el és nincs is ezzel semmi baj. Az én változatom az eredetitől ugyan messze áll, de attól még nagyon egyszerű és finom. Ecet nálunk nem került bele.
Hozzávalók 4 személyre
*80 dkg csirkemellfilé
*só
*őrölt bors
*kevés olaj a sütéshez
*2 nagy sárgarépa
*1 nagy vöröshagyma
*2 kisebb szál petrezselyem
*1 csipet négyszeres erősségű édesítőszer
*1 kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 babérlevél
*3 púpozott ek tejföl
*2 ek cm mustár
 
A megtisztított húst vékonyra szeleteljük, sózzuk és borsozzuk. Kevés felforrósított olajon mindkét oldalát megsütjük, félretesszük.
A zöldségeket megtisztítjuk, apróra daraboljuk, majd 2-3 evőkanál olajon átforgatjuk. Lefedve, annyi vízzel felengedve, ami ellepi, puhára főzzük. Közben ízesítjük sóval, borssal, babérlevéllel, kevés édesítővel. Merülő mixerrel pépesítjük. (Előtte kiemeljük a babérlevelet.) Hozzáadjuk a mustárral elkevert tejfölt. Ha túl sűrű, pici vízzel vagy tejjel hígíthatjuk. Beleforgatjuk a csirke szeleteket. Hagyjuk átforrósodni. Melegen, kifőtt durum spagetti tésztával kínáljuk.
 

2024. február 15., csütörtök

Zabpalacsinta

A palacsinta ahány ház, annyi szokás. Mindenkinek megvan a maga kedvence, a sajátja, amit süt. Természetesen nekem is, de szeretek újakat is kipróbálni. Amikor megláttam Csilla palacsintáját, tudtam, hogy ez lesz a sorban a következő, amit megsütök. Nagyon könnyű a tésztával dolgozni. Biztos, ami biztos, én tettem a masszába egy kevés olajat és minden egyes darab előtt szilikon ecsettel kikentem a serpenyőt is. A víz/tejszín párost lecseréltem cm mandulatej/szénsavas víz kombinációra. Ez egy nagyon jó alap akár sós palacsintából készült ételeknek is. Biztosan asztalra kerül majd máskor is. 
Köszönöm Csilla a receptet!
Hozzávalók kb. 10 db-hoz
*3 nagyobb tojás
*1 csipet só
*1 csipet négyszeres erősségű édesítő
*14 dkg gluténmentes zabpehelyliszt
*2,5 dl cm mandulatej
*2,5 dl szénsavas víz
*2 ek olaj a tésztába
 
A hozzávalókat csomómentesre keverjük. A tésztát addig pihentetjük, míg a serpenyőt felforrósítjuk. Kevés masszát az olajjal kikent serpenyőbe merünk, hagyjuk szétterülni, majd mérsékeltnél picit nagyobb lángon kb. 2 perc alatt megsütjük. Ha a tészta széle kezd elválni a serpenyőtől, akkor érdemes alánézni. Megfordítjuk és a másik oldalát is megsütjük. Cukormentes lekvárral, édesítős túróval, cm mogyorókrémmel kínáljuk.
 

2024. február 12., hétfő

Paradicsomos káposztafőzelék

Ez egy nagyon megosztó étel, hisz a családban nálunk is a kettőből csak az egyik gyerek szereti. Kiskoromban Anyukám édesen készítette, ezért ezt az ízt szoktuk meg, így én is hasonlóképpen csinálom (nem kedveljük a paradicsomtól túl savanyú ízvilágot), bár nem cukorral, hanem édesítővel. Hozzá rúdfasírtot sütöttem.
Hozzávalók
*1 kis fej káposzta
*1 kk só
*1/2 kk őrölt köménymag
*1 nagy csipet őrölt bors
*2 púpozott ek teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*3 ek olaj
*2 púpozott ek paradicsomsűrítmény
*1,5 dl víz
*1 csipet négyszeres erősségű édesítőszer
 
A káposzta felső leveleit eltávolítjuk, majd a maradékot vékony csíkokra vágjuk a torzsája és a vastagabb erei kivételével. Annyi vízben, ami éppen ellepi, lefedve puhára főzzük. Közben ízesítjük sóval, borssal, köménymaggal. A lisztet csomómentesre keverjük az olajjal, megpirítjuk, majd a vízzel és a paradicsomsűrítménnyel elkeverjük. Amikor a káposzta már puha, hőkiegyenlítéssel berántjuk vele a főzeléket. Hagyjuk besűrűsödni. Kevés édeítővel ízlés szerint ízesítjük.
 

2024. február 10., szombat

Kakaós-narancsos darálós keksz

A családi nagy kedvenc egy kicsit átalakítva, egy picit reformosítva.
Az eredeti, cukros recept IDE kattintva tekinthető meg.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 1 nagy tepsihez
*20 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*5 dkg búzaliszt
*1 nagy csipet só
*1 kk sütőpor
*2 ek cukormentes kakaópor
*1 púpozott tk őrölt narancshéj
*2,5 dkg négyszeres erősségű édesítő
*2 tojás
*5 dkg vaj
*2,5 dkg zsír
 
A hozzávalókat összedolgozzuk. (Ha picit morzsalékos, kevés vajjal lazíthatjuk.) Húsdarálóba töltjük. Csillag formán átengedve 8-10 cm rudakat formázunk. Sütőpapíros tepsibe fektetjük. 180 fokos sütőben hőlégkeveréses módban 10 perc alatt megsütjük.
 

2024. február 6., kedd

Kakukkfüves-dijoni mustáros csirke

A munkából hazaérve nem volt túl sok időm a főzésre, ezért egy egyszerű és gyors fogás készült. Az a jó benne, hogy amíg a tészta megfő, a hús is elkészül. A gyerekek is jóízűen falatozták. Bekerült a családi kedvencek közé.
Hozzávalók 4 személyre
*60 dkg csirkemellfilé
*3-4 ek olaj
*só
*őrölt bors
*3 dl tejszín
*2 tk magos dijoni mustár
*3 kis ág friss kakukkfű (esetleg 1/2 kk morzsolt)
*durum spagetti
 
A spagettit sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük és lecsepegtetjük.
A megtisztított csirkét kisebb kockára vágjuk. Felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk. Ízesítjük sóval és borssal. Pici vízzel puhára pároljuk. Ha a levét elfőtte, hozzáadjuk a tejszínt, a mustárt és az apróra csipkedett kakukkfüvet. Összeforraljuk. A kifőtt spagetti tésztával kínáljuk.
 

2024. február 5., hétfő

Rántott csicsóka

Rengeteg csicsóka terem a kertben és már sokféle formában használtam fel korábban (receptek IDE kattintva), de kirántani még csak most próbáltam először. Mivel a rántott krumplit is nagyon szeretjük, ezért annak a mintájára készítettem. Nagyon finom lett a végeredmény.
Hozzávalók 3-4 személyre
*50 dkg csicsóka
*só
*őrölt bors
*15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*3 nagy tojás
*20 dkg teljes kiőrlésű zsemlemorzsa
 
A csicsókákat alaposan megsikáljuk, majd kb. 4-5 mm vékonyra szeleteljük. Tálcára téve megsózzuk, borsozzuk. Először teljes kiőrlésű tönkölylisztbe forgatjuk, majd villával kissé felvert tojásba, végül teljes kiőrlésű zsemlemorzsába. 
Forró olajban megsütjük és konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni. Ízlés szerint még kevés sóval megszórjuk. Fokhagymás tejfölös mártogatóssal, esetleg savanyú káposztával kínáljuk.
 

2024. február 4., vasárnap

Kislányok kedvence kifli

A tegnapi reform édesség után most hoztam egy cukros változatot, hogy azok se maradjanak kifli nélkül, akik mondjuk nem mellőzik a cukrot, no meg persze a kislányok se. Miért kapta ezt a nevet? Azért, mert a lányok szeretik ezt a színt, nálunk teljesen oda volt érte a gyerek. A céklaportól nem épp rózsaszín, vagy lila, inkább olyan narancsos árnyalatot kapott a kisült kifli. De így is kedvenc lett. :-)
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók kb. 28 db-hoz
*15 dkg liszt
*1 csipet só
*1 csapott kk sütőpor
*1 ek céklapor
*6 dkg porcukor
*1 tojás sárgája
*10 dkg puha vaj
 
A lisztet a sóval, sütőporral, porcukorral, céklaporral, vaníliával elvegyítjük, majd a puha vajjal és a tojás sárgájával összedolgozzuk. A tésztával a szilikon kifli formát peremig töltjük. 160 fokos sütőben alul-felülsütési módban 14-15 perc alatt készre sütjük. Rácson hagyjuk teljesen kihűlni.

2024. február 3., szombat

Almás pite kifli

Már régen a fejemben motoszkált az almás pite kifli ötlete. Most jött el az ideje az elkészítésének. Már sütéskor is csodás illat lengte be a konyhát. A végeredmény is igazán klassz lett, a család tetszését is elnyerte. Érdemes kipróbálni. Szénhidrátdiétába is illeszthető.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőt a Fűszerész biztosította.

Hozzávalók kb. 33 db-hoz
*12 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*3 dkg búzaliszt
*1 csipet só
*1 csapott kk sütőpor
*2,5 dkg négyszeres erősségű édesítő
*1 tojás sárgája
*10 dkg puha vaj
 
A kétféle lisztet a sóval, sütőporral, fűszerkeverékkel, vaníliával elvegyítjük, majd a puha vajjal, édesítővel és a tojás sárgájával összedolgozzuk. A tésztával a szilikon kifli formát peremig töltjük. 160 fokos sütőben alul-felülsütési módban 14-15 perc alatt készre sütjük. Rácson hagyjuk teljesen kihűlni.
 

2024. február 1., csütörtök

Ánizsos darálós keksz

Most egy picit az egészségesebb vizekre evezve készült ez a klasszikus, de egy kissé más ízesítéssel, mint a megszokott. Nagyon szeretem az ánizs ízét, ez az egyik kedvenc fűszerem. Igazán finom lett tőle ez a darálós süti.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 1 nagy tepsihez
*20 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*5 dkg búzaliszt
*1 nagy csipet só
*1 kk sütőpor
*2,5 dkg négyszeres erősségű édesítő
*2 tojás
*5 dkg vaj
*2,5 dkg zsír
 
A hozzávalókat összedolgozzuk. Húsdarálóba töltjük. Csillag formán átengedve 8-10 cm rudakat formázunk. Sütőpapíros tepsibe fektetjük. 180 fokos sütőben hőlégkeveréses módban 10 perc alatt megsütjük.