2023. május 28., vasárnap

Kakukkfüves póréhagyma-krémleves

Szeretem a könnyű, egyszerű, ízletes krémleveseket, amik viszonylag gyorsan elkészülnek. (Persze húsleves is gyakran szerepel az étlapon, de azért szükség van némi változatosságra is.) Ilyen ez a húsmentes, sőt vegán kanalazni való is. 

A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 

A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.

Hozzávalók 3-4 személyre

*2 nagyobb póréhagyma

*4 evőkanál olívaolaj

*2 csapott ek teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

*1 kk só

*1 nagy csipet őrölt fekete bors

*1 tk leves lelke fűszerkeverék

*1/2 kk morzsolt kakukkfű

*6 dl víz

*2 dl cukormentes mandulatej

Tálaláshoz:

*friss kakukkfű levélkék

 

A póréhagymát vékonyra karikázzuk, a felforrósított olívaolajon megfonnyasztjuk. Ízesítjük a fűszerekkel, megszórjuk a liszttel. A vizet hozzáadva a hagyma puhulásáig főzzük. Merülő mixerrel pépesítjük, majd a mandulatejjel krémesítjük. Friss kakukkfűvel megszórva kínáljuk.

 

2023. május 27., szombat

Kínai ötfűszeres tönkölykifli

Ismét egy kicsit az egészségesebb vonalat követve sütöttem egy kis finomságot. A gyerekek szerint a mézeskalácshoz hasonlít az íze. A fahéj, szegfűszeg, csillagánizs tényleg kellemesen érezhető rajta. Ha még nem találkoztatok a kínai ötfűszer keverékkel, érdemes kipróbálni, a Fűszerésznél beszerezhető. A recept megjelent a Kifőztük oldalon is.
Hozzávalók kb. 33 db-hoz
*15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*1 csapott kk sütőpor
*1 csipet só
*1 tojás sárgája
*10 dkg vaj
*2 dkg négyszeres erősségű édesítőszer
 
A puha vajat kikeverjük az édesítőszerrel, hozzáadjuk a tojás sárgáját, a sóval, sütőporral, fűszerkeverékkel elvegyített lisztet. Összedolgozzuk és kis adag tésztával peremig töltjük a szilikon kifli formákat. 160 fokra előmelegített sütőben hőlégkeveréses módban 15 perc alatt megsütjük. Rácson hagyjuk teljesen kihűlni.
 

2023. május 25., csütörtök

Spárgával sült újkrumpli

Kihasználva a rövidke spárga szezont készítettem egy könnyű kis köretet, amiben kétféle zöldséget kombináltam. Nálunk sült hal kísérőjeként került az asztalra. A spárgát nem szükséges előtte megfőzni, tökéletesen megsül előfőzés nélkül is.
Hozzávalók 4 személyre
*1 kg újkrumpli
*50 dkg zöld spárga
*20 ml olívaolaj
*só
*őrölt bors
 
Az apróbb újkrumplit alaposan megsikáljuk, majd négyfelé vágjuk. A spárga fás végét letörjük, majd 3-4 cm hosszú darabokra vágjuk. A krumplit egy tepsibe rakjuk úgy, hogy ne fedjék egymást. Meglocsoljuk olívaolajjal, megszórjuk a fűszerekkel. 180 fokos sütőben 15 percet sütjük. A spárgát is kevés olajjal meglocsoljuk, sózzuk, majd a félkész krumplihoz adjuk. További 15 percet sütjük. Érdemes kóstolással ellenőrizni, hogy mindkét zöldség kellőképpen megpuhult-e. Melegen, azonnal kínáljuk.
 

2023. május 24., szerda

Tojásos reteksaláta

Ez egy maradékmentő fogás. Volt a hűtőben pár darab főtt tojás, amit mindenképpen el akartam használni. Így lett belőle egy könnyű kis saláta némi retekkel. Aki tartalmasabbra szeretné, kiegészítheti uborkával, apróra vágott hagymával. Petrezselyemlevél helyett kaporral is finom. Kínálhatjuk sültekhez, grillezett húsokhoz.
Hozzávalók 2 személyre
*10 db hónapos retek
*3 nagyobb keményre főtt tojás
*2 púpozott ek tejföl
*1 ek cm majonéz
*1 csipet só
*1 csipet őrölt bors
*petrezselyemlevél
 
A keményre főtt tojásokat és a retket vékonyra szeleteljük. A tejfölt kikeverjük a majonézzel, sóval, borssal és beleforgatjuk a tojást és a retket. Petrezselyemlevéllel megszórva kínáljuk.
 

2023. május 23., kedd

Rántott zöld spárga

A spárga megosztja a családot, van aki nem igazán kedveli. Viszont ebben a formában a szkeptikusak is szívesen fogyasztották. A mártogatóst nem érdemes elhagyni, mert azzal az igazi. Előfőzni nem szükséges, mert tökéletesen megpuhul a sütés során.
Hozzávalók 4 személyre
*1 kg zöld spárga
*15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*4 nagyobb tojás
*1 jó nagy csipet só
*1 jó nagy csipet őrölt bors
*15 dkg teljes kiőrlésű zsemlemorzsa
Sütéshez:
*olaj
Mártogatóshoz:
*2 púpozott ek tejföl
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt fekete bors
*3 nagy gerezd fokhagyma
*1 tk olívaolaj
Tálaláshoz:
*friss saláta
 
A spárgát megmossuk, a fás végét letörjük, majd a sípokat először a lisztbe forgatjuk, majd a sóval, borssal ízesített tojásba mártjuk, végül a zsemlemorzsába forgatjuk. Felforrósított olajban barnára sütjük. Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni. A tejfölt a fűszerekkel, zúzott fokhagymával és az olajjal kikeverjük és a rántott spárgával, valamint friss salátával kínáljuk.
 
 

2023. május 22., hétfő

Egyszerű újhagyma-krémleves

Javában tart az újhagyma szezon. Többnyire frissen fogyasztjuk, de korábban már próbáltam rántva is, most pedig egy roppant egyszerű krémleves alapja lett. Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan be is kanalaztuk.
Hozzávalók 3-4 személyre
*Kb. 15 szál újhagyma
*4 ek olívaolaj
*2 ek teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
*1 kk só
*1 nagy csipet őrölt fekete bors
*1 tk házi ételízesítő
*6 dl víz
*2-3 dl cukormentes mandulatej
Tálaláshoz:
*színes bors
 
A megtisztított újhagymát vékonyra karikázzuk, a felforrósított olívaolajon megfonnyasztjuk. Ízesítjük a fűszerekkel, megszórjuk a liszttel. A vizet hozzáadva a hagyma puhulásáig főzzük. Merülő mixerrel pépesítjük, majd tejjel krémesítjük. Színes borssal megszórva kínáljuk.
 
 

2023. május 20., szombat

Egyszerű csokitorta

Kisebbik gyermekünk a hónap közepén belépett a 11 évesek táborába. Egyszerű csokitortát szeretett volna a jeles napra, mindenféle marcipán és cukormassza nélkül. Családilag készült a torta, Férjem vette kezébe a fakanalat, én pedig a kukta voltam. Az eredmény tetszett az ünnepeltnek, és mindenkinek ízlett.
Hozzávalók egy 26 cm-es tortához
Tésztához:
*2*6 nagyobb házi tojás
*2*6 ek cukor
*2*5 ek liszt
*2*2 ek cukrozatlan kakaópor
*2*1 kk sütőpor
*2*1 csipet só

Krémhez:
*6 dl cukrozott habtejszín
*3 jó púpozott ek krémsajt
*20 dkg étcsokoládé

Tetejére:
*20 dkg étcsokoládé
*1 tk olaj
*apró csokik
*meglepetés csokitojás
 
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot, majd a sárgáját. Végül beleforgatjuk a sütőporral, kakaóporral elkevert lisztet. 26 cm-es előkészített tortaformába simítjuk és 180 fokos sütőben alul-felül sütéssel kb. 20 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Kiemeljük a formából és hagyjuk kihűlni. A műveletet megismételjük. A tortalapokat ketté vágjuk. 
A krémhez a csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, belecsorgatjuk a felvert tejszínbe, belekanalazzuk a krémsajtot is. Megtöltjük a torta rétegeket és körbe is vonjuk vele. Megolvasztjuk vízgőz felett a csokoládét, majd a tetejére simítjuk. Azonnal apró csokikkal, csokitojással díszítjük.
 

2023. május 13., szombat

Kókuszgolyó cukormentesen

Most egy kicsit az egészségesebb vonalat követve egy klasszikust alakítottam át és készítettem el egy picit másképpen. Nem tartalmaz hozzáadott cukrot és a hagyományos kekszet teljes kiőrlésűre cseréltem. Nem túl édes, de tényleg jó kakaós.
Hozzávalók kb. 20 db-hoz
*18 dkg teljes kiőrlésű keksz zabkorpával (Detki márka)
*2 dkg cukormentes kakaópor
*1,5 dkg négyszeres erősségű édesítőszer
*1,5 dkg vaníliás eritrit
*13 dkg puha vaj
*30 ml cukormentes mandulatej
*1 ek rum
*10 dkg kókuszreszelék
 
A kekszet késes aprítóban összeaprítjuk. Minden hozzávalót egy tálba mérünk. Alaposan összedolgozzuk. Ha kicsit száraznak találjuk, kevés tejjel lazíthatjuk. Kis adagokból golyót sodrunk. Kókuszreszelékbe forgatjuk mind.
 

2023. május 7., vasárnap

Medvehagymával, tojással, sonkával töltött csirketekercs

Az idei medvehagymaszezon talán utolsó fogása. Könnyű, egyszerű, tartalmas és ízletes. Akár hidegtálon is kínálhatjuk. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*2 nagy szelet csirkemellfilé
*1/2 kávéskanál sült csirke fűszerkeverék
*1 nagy csipet őrölt feketebors
*2 nagy vékony szelet sonka
*2 keményre főtt tojás
*4 nagy medvehagymalevél
*10 dkg vékonyra szeletelt húsos szalonna
 
A hús szeleteket vékonyra klopfoljuk, megszórjuk borssal és a fűszerkeverékkel. Ráfektetjük a megmosott és szárazra törölt medvehagymát, egy szelet sonkát, a félbevágott tojást, majd felcsavarjuk. Húsos szalonnába tekerjük. Sütőpapíros tepsibe rakjuk. Lefedve 180 fokos sütőben 50 percet puhítjuk, majd fedő nélkül pirosra sütjük. Hidegen szeleteljük és hidegtálon kínáljuk.
 

2023. május 6., szombat

Kakukkfüves-zöld citromos gombás csirkenyárs

Elérkezett a hétvége, vele a szép idő is. Készülhet az ebéd akár a szabadban is. Például egy könnyű kis grillezett vagy sült nyárs. Nálunk most gomba és csirke került pálcára, amit a kertben szedett friss kakukkfűvel ízesítettem. 
A recept megjelent a Kifőztükoldalon is. 
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 2 személyre
*40 dkg csirkemellfilé
*30 ml olívaolaj
*1 kk só
*1 kk őrölt fekete bors
*2-3 friss kakukkfű ág
*1-2 ek frissen facsart limelé
 
A sót, borsot, a lime levét, a kakukkfű letépkedett levélkéit összekeverjük az olívaolajjal. Beleforgatjuk a felkockázott csirkét és egy órát hagyjuk pihenni. A bepácolt húst a gombával felváltva saslik pálcára tűzzük. Felforrósított grillen vagy grillserpenyőben megsütjük, közben a visszamaradt páclével többször átkenjük. Melegen azonnal kínáljuk.
 

2023. május 4., csütörtök

Medvehagymás raguval töltött gomba

Ismét gombás étel készült, de most töltött formában. Került bele kevés medvehagyma is így a szezon vége felé. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A felhasznált gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*só
*őrölt fekete bors
Töltelékhez:
*25 darált sertéshús
*3 ek olaj
*1 csapott kk só
*1/3 kk őrölt fekete bors
*10 dkg krémes juhtúró
*1 kis csokor friss medvehagyma
Tetejére:
*10 dkg mozzarella
 
A darált húst kevés felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk, annyi vízben, ami épp ellepi puhára főzzük. Közben ízesítjük a fűszerekkel. Ha megpuhult a hús, hozzáadjuk a juhtúrót. Legvégül beleszórjuk az apróra vágott medvehagymát. A gombák tönkjét kiemeljük, a kalapokat sózzuk, borsozzuk és megtöltjük a raguval. A tetejét megszórjuk reszelt mozzarellával. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.
 

2023. május 3., szerda

Tökmagos gombakrém

Könnyű kis kenyérre való. Nem túl fotogén, de igazán ízletes.
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. A gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók 3 személyre
*5 dkg héj nélküli tökmag
*1 csipet só
*1 csipet őrölt bors
*2 nagy gerezd fokhagyma
*1 tk tökmagolaj
*2 ek olívaolaj
*1 ek citromlé
*2-3 ek víz ha szükséges
Tálaláshoz:
*teljes kiőrlésű kenyér
 
Mindent késes aprítóba teszünk és összedolgozzuk. Ha száraznak véljük, kevés vízzel lazíthatjuk. Teljes kiőrlésű kenyérrel kínáljuk.

2023. május 2., kedd

Mozzarellás karfiolsteak

Könnyű kis zöldséges köret bármilyen sült hús vagy grillezett szelet mellé. Egyszerű elkészíteni, minél többféle fűszert használunk, annál finomabb a végeredmény. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
Az ízesítőket a Fűszerész biztosította.
Hozzávalók 4 személyre
*1 közepes karfiol
*olívaolaj
*1/2 kávéskanál őrölt fekete bors
*1 kávéskanál fokhagyma granulátum
*1 kávéskanál vöröshagymás só
*1 kávéskanál morzsolt oregánó
*1 kávéskanál morzsolt bazsalikom
*20 dkg mozzarella sajt
 
A karfiolt nagy rózsáira szedjük, azokat pedig 1 cm-es szeletekre vágjuk. Olívaolajjal kikent nagy méretű tepsibe fektetjük mind. Lekenjük kevés olívaolajjal. Megszórjuk a fűszerekkel. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Kb. 20 perc alatt roppanósra sütjük, félidőben megfordítjuk. Vékonyra szeletelt mozzarella sajtot rakunk rá, majd a sajt olvadásáig sütjük. Melegen, rózsaborssal megszórva kínáljuk.
 

2023. május 1., hétfő

Gombás rizsfasírt

Tartalmas és ízletes húsmentes fogás, ami akár maradék rizs felhasználásával is készülhet. Nálunk igazán nagy sikere lett, gyorsan elfogyott. 
A recept megjelent a Kifőztük oldalon is. 
A gombát a Chef Gomba biztosította.
Hozzávalók kb. 15 db-hoz
*1 csésze basmati rizs (23 dkg)
*2 csésze víz (4 dl)
*1 kk házi ételízesítő
*1 kk só
*3-4 ek olívaolaj
Továbbá:
*2 nagyobb tojás
*3 púpozott ek teljes kiőrlésű zsemlemorzsa
*1 nagy csipet só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 kis csokor friss petrezselyemlevél
*2 gerezd fokhagyma
Forgatáshoz:
*kb. 8 dkg teljes kiőrlésű zsemlemorzsa
Sütéshez:
*olívaolaj
 
A rizst kevés felforrósított olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a vizet, a sót és az ételízesítőt. Lefedve addig főzzük, míg a leve elfő és a rizs megpuhul. Ha kissé meghűlt, hozzáadjuk a tojásokat, a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a felaprított petrezselyemlevelet, a kisebb darabokra vágott gombát és annyi zsemlemorzsát, hogy összeálljon a massza. Evőkanálnyi adagokból golyókat sodrunk, amit zsemlemorzsában megforgatunk és sütőpapíros tepsibe rakjuk. Lekenjük olívaolajjal. 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük. Félidőben egyszer olajjal átkenjük. Melegen vagy hidegen kínáljuk.