2020. augusztus 22., szombat

Meggyes-fahéjmorzsás pite


Amikor ezt a sütit készítettem, még elérhető volt a friss megy, de az a jó benne, hogy befőtt vagy mirelit gyümölcsből is az év bármelyik részében ugyanúgy megsüthető. Bár a kép nem adja vissza tökéletesen, de a puha tésztát szaftos gyümölcsréteg borítja, amit ropogós fűszeres morzsa takar. Már bánom, hogy felvágva nem fotóztam, de majd legközelebb. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is. 
A kivehető aljú sütőformát a Cookori biztosította.
Hozzávalók egy 28 cm-es pitéhez:
Morzsához:
*8 dkg liszt
*1 tk őrölt fahéj
*5 dkg cukor
*7 dkg vaj

Töltelékhez:
*2 evőkanál búzadara
*60 dkg meggy
*1 ek vaníliás cukor

Tésztához:
*25 dkg liszt
*1 csipet só
*1 púpozott kk sütőpor
*5 dkg porcukor
*0,5 kezeletlen citrom reszelt héja
*1 tojás sárgája
*10 dkg vaj
*0,5 dl tejföl

A morzsa hozzávalóit összedolgozzuk, és a hűtőbe rakjuk. 
A megtisztított meggyet kimagvazzuk, lecsepegtetjük. 
A tésztához a lisztet elvegyítjük a sóval, sütőporral, porcukorral, hozzáadjuk a citrom reszelt héját, a tojás sárgáját, a tejfölt és a vajjal összedolgozzuk. 
Lisztezett felületen a forma méretére nyújtjuk, majd a vajjal kikent, liszttel megszórt formába simítjuk úgy, hogy pereme is legyen. 
Egy villával megszurkáljuk, megszórjuk búzadarával és egyenletesen elosztjuk rajta a meggyet. 
Rámorzsoljuk a hűtőben pihentetett tésztát. 
180 fokon hőlégkeveréssel 30 perc alatt megsütjük. 
Porcukorral megszórva kínáljuk.

2020. augusztus 14., péntek

Kapros-sajtos-tejfölös karaj


Minden évben tetemes mennyiségű kapor terem a kertben. Bőven teszek el belőle a fagyasztóba későbbre. Most az utolsó friss darabokat használtam fel ehhez a roppant egyszerű fogáshoz. Köretként párolt rizs készült hozzá. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin augusztusi számában is.
Hozzávalók 4 személyre
*4 nagy szelet karaj
*só
*őrölt fekete bors
*2 púpozott evőkanál tejföl
*15 dkg sajt
*1 kis csokor friss kapor
*1-2 evőkanál olaj

A húst vékonyra klopfoljuk, megszórjuk sóval és borssal. 
Olajjal vékonyan kikent tepsibe fektetjük. 
A tejfölt elkeverjük kevés sóval, az apróra vágott kaporral. Lereszeljük, majd hozzáadjuk a sajt 2/3-át. 
A hús tetején egyenletesen elosztjuk. 
Lefedve 180 fokos sütőben 45 percet puhítjuk. 
Megszórjuk a maradék sajttal és addig sütjük, míg megolvad rajta. Melegen kínáljuk.

2020. augusztus 11., kedd

Karalábéleves pulykagombóccal

Karalábé az év nagy részében kapható, de most, hogy friss, zsenge darabok sorakoznak a kertben, érdemes kihasználni és minél többet fogyasztani belőle. Mondjuk egy könnyű kis levesbe, amit a húsgombóc tesz tartalmasabbá. A rizsdara helyettesíthető búzadarával, de akkor az már nem gluténmentes. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin augusztusi számában is.
Hozzávalók 4 személyre:
*2 kisebb karalábé
*2 kisebb sárgarépa
*1 kisebb vöröshagyma
*3-4 ek olaj
*2 liter zöldségleves alaplé
*1 nagy csipet só
*1 csipet őrölt fekete bors

Gombóchoz:
*25 dkg darált pulykacombfilé
*1 kisebb tojás
*½ kk só
*1 csipet őrölt fekete bors
*3 ek barna rizsdara

A húst összedolgozzuk a tojással, fűszerekkel, rizsdarával. A zöldségeket megtisztítjuk, a répát karikára, a karalábét apró darabokra, a vöröshagymát kisebb kockára vágjuk. 
A felforrósított olajon megfonnyasztjuk a hagymát, átforgatjuk rajta a répát és a karalábét. Hozzáadjuk az alaplevet, ízesítjük a fűszerekkel. 
A húsból vizes kézzel kisebb diónyi golyókat formázunk, ha már majdnem puha minden zöldség, a levesben pár perc alatt készre főzzük. 
Melegen kínáljuk.

2020. augusztus 10., hétfő

Almás-füstöltsajtos krumplisaláta

A gyerekek szinte heti kétszer is kérnek rántott csirkét. Ez a kedvenc, nincs ebben semmi különös. A köretek viszont már kezdenek kicsit unalmasak lenni, ezért próbálok mindig valami mást, valami újat kitalálni. Ilyen ez a füstölt sajtos, almás krumplisaláta is. Egyszerű, hamar elkészül, még jobb, ha egy éjszakát tud pihenni fogyasztás előtt. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin augusztusi számában is.
Hozzávalók 3 személyre
*30 dkg krumpli
*15 dkg füstölt sajt
*2 nagyobb, savanykás alma
*3 púpozott ek tejföl
*2 púpozott ek majonéz
*2 ek frissen facsart citromlé
*1 nagy csipet só

A krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk, sós vízben megfőzzük, leszűrjük és lecsepegtetjük. 
Az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk. A gyümölcshúst a sajttal együtt a krumplival azonos méretűre vágjuk. 
A tejfölt simára keverjük a majonézzel, sóval, és a citromlével. Beleforgatjuk a krumplit, az almát és a sajtot. 
Pár órát a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek. Grillezett húsokhoz, sültekhez kínáljuk.

2020. augusztus 9., vasárnap

Camembert sajtos és meggylekváros melegszendvics


A hagyományos szendvicseken túl is van pár olyan fogás, amit érdemes kipróbálni. Bár a sós és az édes párosa furának tűnhet, de néha jó merésznek és bevállalósnak lenni. Én most az voltam és nem bántam meg.
Hozzávalók 4 személyre
*8 szelet kenyér
*vaj
*Camembert sajt
*meggylekvár

A kenyér szeleteket vékonyan megvajazzuk, az egyik szeletre vékonyra vágott sajtot rakunk, majd lekvárt kanalazunk rá. Befedjük egy másik szelet kenyérrel. Felforrósított szendvicssütőben pirosra sütjük. Melegen kínáljuk.

Cukkinis kakaós csiga

Amikor a kert bővelkedik a cukkiniban, akkor mindenbe kerül egy kevés. Például a kakaós csigába is. Ezért még a nagy melegben is érdemes bekapcsolni a sütőt. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin augusztusi számában is. 
A cukkini előkészítésnél használt salátakészítőt a Russell Hobbs biztosította.
Hozzávalók kb. 16 db-hoz
Tésztához:
*50 dkg liszt
*1 nagy csipet só
*15 dkg cukkini (tisztítva mért súly)
*1 tojás
*8 dkg vaj
*1 dl tej
*2,5 dkg friss élesztő
*2 ek cukor
*1 ek vaníliás cukor
Töltelékhez:
*3 ek olaj
*3 púpozott ek cukor
*2 púpozott ek cukrozatlan kakaópor
Lekenéshez:
*3-4 ek tej

A cukkinit meghámozzuk, kimagvaljuk a salátakészítő finom reszelőfején lereszeljük. Hozzáadjuk a sóval elkevert lisztet, a tejben felfuttatott élesztőt, a vajat, a tojást és a kétféle cukrot. Alaposan kidagasztjuk. 
Meleg helyen a duplájára kelesztjük. 
Lisztezett felületen téglalap alakúra és kb. ½ cm vékonyra elnyújtjuk. 
Megkenjük olajjal és egyenletesen megszórjuk a kakaóporral elkevert cukorral. 
A szélesebb oldaláról kezdve feltekerjük. 2 cm széles csigákra szeleteljük. 
Sütőpapíros tepsiben addig pihentetjük, amíg a sütő bemelegszik. 180 fokon hőlégkeveréssel kb. 15 perc alatt megsütjük. 
Melegen lekenjük tejjel. Porcukorral megszórva kínáljuk.

2020. augusztus 8., szombat

Banános-ribizlis sütemény


Imádom a ribizlit, a banánnal pedig igazán jó párost alkotnak ebben a puha, szaftos süteményben. Tökéletesen kiegészíti a banán édességét a ribizli savanyúsága. Pikk-pakk elkészül, érdemes kipróbálni. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is. 
A sütés során használt gépet a Russell Hobbs biztosította.
Hozzávalók egy 20*30 cm-es tepsihez
*20 dkg liszt
*1 csipet só
*1 púpozott tk sütőpor
*2 nagy tojás
*2 érett banán
*10 dkg cukor
*1 ek vaníliás cukor
*10 dkg vaj
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*10 dkg ribizli

A banánt a botmixerrel pépesítjük, majd összedolgozzuk a puha vajjal, a tojásokkal, végül a cukrokkal. 
Hozzáadjuk a sóval, sütőporral és citromhéjjal elvegyített lisztet. Sütőpapíros tepsibe simítjuk. 
A tetejére szórjuk a leszemezett ribizlit. 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. 
Porcukorral megszórva, szeletelve kínáljuk.

2020. augusztus 2., vasárnap

Kókuszos-meggyes sütemény


Nincs az a süti, amiért ne kapcsolnám be a sütőt akármilyen meleg is legyen. Főleg ha gyümölcsös. Bár ez még friss meggyből készült, de befőtt vagy fagyasztott is jó hozzá. Puha, szaftos, és a kókusz a meggyel jól kijön együtt. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók egy 20*30 cm-es tepsihez
*20 dkg liszt
*1 csipet só
*4 dkg kókuszreszelék
*½ csomag sütőpor (6g)
*3 nagy tojás
*12 dkg cukor
*1 ek vaníliás cukor
*15 dkg vaj
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*2 dl joghurt
*20 dkg meggy

A tojásokat elválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. 
A sárgáját a vajjal, a cukrokkal és a reszelt citromhéjjal simára keverjük, hozzáadjuk a sóval, sütőporral, kókusszal elvegyített lisztet. A joghurttal és a tojáshabbal lazítjuk. 
Sütőpapíros tepsibe simítjuk. 
A kimagvalt, lecsepegtetett meggyet egyenletesen elosztjuk rajta. 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. 
Porcukorral megszórva kínáljuk.

2020. augusztus 1., szombat

Kapros-túrós rácsos pite

A kapor és a túró ősi, klassz páros. Mi is nagyon szeretjük. Főleg ha egy omlós, könnyű pitében van. Egyáltalán nem bonyolult, sőt a rácsozástól sem kell félni, hamar elkészül. A végeredmény pedig kárpótol a belefektetett munkáért. Érdemes kipróbálni. 
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is. 
A pite formát a Cookori biztosította.
Hozzávalók egy 28 cm-es pitéhez:
Tésztához:
*30 dkg liszt
*1 csipet só
*1 púpozott kk sütőpor
*7 dkg porcukor
*½ kezeletlen citrom reszelt héja
*2 tojás sárgája
*15 dkg vaj
*1 ek tejföl

Töltelékhez:
*45 dkg túró
*1 ek vaníliás cukor
*3 ek cukor
*1 kis csokor friss kapor
*½ kezeletlen citrom reszelt héja
*2 tojás fehérje
*2 ek búzadara

Tálaláshoz:
*porcukor

A tésztához a lisztet elvegyítjük a sóval, sütőporral, porcukorral, hozzáadjuk a citrom reszelt héját, a tojások sárgáját, a tejfölt és a vajjal összedolgozzuk. 
Két részre osztjuk, a tészta 2/3-át lisztezett felületen a forma méretére nyújtjuk, majd a vajjal kikent, liszttel megszórt formába simítjuk úgy, hogy pereme is legyen. 
Egy villával megszurkáljuk, megszórjuk búzadarával. 
A túrót áttörjük, ízesítjük a cukrokkal, a citrom héjával, az apróra vágott kaporral és óvatosan beleforgatjuk a keményre felvert tojásfehérjét. A süteményen egyenletesen elkenjük a túrókrémet. 
A maradék tésztából vékony rudakat sodrunk, és berácsozzuk a pite tetejét. 
180 fokon hőlégkeveréssel 25-30 perc alatt megsütjük. 
Porcukorral megszórva kínáljuk.