Printfriendly

2015. szeptember 27., vasárnap

Morzsás almás a szüreti felvonulásra



Nagyon örültem és rettenetesen izgatott lettem, mikor a helyi művelődési ház vezetője felkeresett, hogy lenne-e kedvem az idei szüreti mulatságra elkészíteni a morzsás almás süteményt, de 125 adagot. Nem is volt kérdés, hogy belevágok konyhai pályafutásom egyik legnagyobb méretű sütésébe. Bár korábban készítettem több fogásos ebédet kisebb családi összejövetelekre, keresztelőre, de ez azért egész más. Természetesen nem egyedül fogtam neki, hanem Párom segítségével készült el ez a kicsinek nem mondható feladat.
A sütit már sokszor készítettem, a nagyobb család, sőt Férjem kollégái is kaptak már belőle kóstolót.
Az alapanyagokat megkaptuk, és a szombati napot a sütésre szántuk.
Legelőször a morzsát állítottuk össze. Ezután következett a hét adag sütemény tésztájának az elkészítése. Míg én a hozzávalókat mértem ki, Párom kézzel összedolgozta a tésztát.
Ezután következett a gyümölcs megtisztítása, lereszelése, a töltelék ízesítése, majd a finomságok összeállítása. A műveleteket egymás között felosztva, jó párosként összedolgozva végeztük, mintha már ezer éve így csinálnánk.

Szép sorban sültek ki a morzsával borított almás sütemények, a vanília és a fahéj illata lengte be az egész lakást.
Amikor kellőképpen kihűltek, egy közepes pogácsa szaggatóval kör alakú adagokat szaggattunk ki.
A recept nem új, már korábban felkerült a blogra, amit itt megtaláltok.

Nagyon szépen köszönöm Páromnak, hogy mindenben támogatott és Andinak a bizalmat, hogy így megbízott bennem/bennünk, hogy méltóak vagyunk ekkora feladat elvégzésére anélkül, hogy korábban kóstolta volna az általam készített finomságokat.
Remélem, hogy a vendégek, a lovasok és a lovaskocsisok  elégedettek lesznek a sütivel és mindenkinek ízleni fog. Az eső elállt, talán még a nap is kisüt.

A Facebookon is megtaláltok.

2015. szeptember 26., szombat

Sajtos-túrós perec

Volt itthon egy adag lejárat közeli túró, amit mindenképpen fel akartam használni. Gondolkodtam, mi is legyen belőle. Majd arra jutottam, hogy egy kis sajtos rágcsálnivalónak biztosan örülne a család. Így is lett. Mire a harmadik tepsi kisült, már az elsővel el is fogyott :-) 
Roppant egyszerű, hamar összeállítható. Nem szükséges hűtőben pihentetni. A tészta nem ragad, mégis könnyű vele dolgozni.


Hozzávalók 3 tepsi perechez:
*25 dkg túró
*25 dkg vaj/margarin
*30 dkg liszt
*1 púpos kk só
*1 kisebb tojás lekenni
*25 dkg trappista sajt a tetejére

A sütőt előmelegítjük. Nagyméretű tepsiket sütőpapírral bélelünk ki. A sajtot lereszeljük.

A túrót egy tálba öntjük és alaposan áttörjük. (Én erre egy krumpli törőt használtam.)
Meghintjük sóval és hozzáadjuk a lisztet, a vajat/margarint.
Jól összedolgozzuk. A tészta nem ragacsos, de könnyen formázható.
Lisztezett felületen kb. 0,5 cm vastagra elnyújtjuk.
Lisztbe mártott perecformával kiszúrjuk.
Az előkészített tepsibe fektetjük. Helyet nem szükséges sokat hagyni közöttük, mert nem terülnek sütés közben.

Egy kisebb tojást villával picit felverünk és lekenjük a perecek tetejét, majd megszórjuk reszelt sajttal.
180 fokon hőlégkeveréssel 20 perc alatt megsütjük.

A Facebookon is megtaláltok.

2015. szeptember 25., péntek

Egyszerű tarhonyás hús

Ez egy olyan roppant egyszerű étel, amit mindkét gyermekem szívesen fogyaszt. Ez nagy szó, mert főleg a nagyobbik, ritka válogatós. Sokáig nehezen ment a tarhonya puhára főzése, de amióta ezt a csészés módszert követem, mindig sikerül. Pirospaprikát nem teszek rá, talán kicsit "hóka" is, de így szeretjük.



Hozzávalók 4 főre:
Húshoz:
*2 kisebb csirkemell filé
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*2-3 ek olaj

Tarhonyához:
*3-4 ek olaj
*2 csésze tarhonya
*4 csésze víz
*1 tk házi ételízesítő (esetleg 1 leveskocka)
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet bors

A megtisztított csirkét egész apró kockára vágjuk, egy kicsit hagyjuk lecsepegni.
Egy edényben kevés olajat forrósítunk, majd a húst fehéredésig pirítjuk rajta.
Ízesítjük sóval, borssal.
Egy kevés vízzel felöntve (Ez kb. 0,5-1 dl. Attól függ, hogy mennyi vizet ereszt a hús.) és lefedve hagyjuk puhára főni.
Az olajat felforrósítjuk, majd a tarhonyát rászórjuk és kedvünk szerinti barnaságig pirítjuk (én nem szeretem túl barnára, inkább olyan közepesnek mondanám).
A csésze mérete tulajdonképpen mindegy, de általában 2,5 dl-et használok.
Felengedjük a vízzel, de óvatosan, mert ekkor felszálló forró gőz nagyon könnyen megégetheti a kezünket.
Jól átkavarjuk.
Ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel (leveskockával).
Lefedve, néha megkavarva mérsékelt lángon hagyjuk puhára főni. Kb. 20 perc alatt készre is puhul. Érdemes többször megkavarni, hogy le ne ragadjon.
Ha már a hús puha és elfőtte a levét, akkor a tarhonyához keverjük és tálalásig lefedjük, mert még ez alatt is puhul a tészta.

A Facebookon is megtaláltok.

2015. szeptember 21., hétfő

Omlós diós kiflik a SEGÍTSÜTIRE

Idén ősszel újra megrendezésre kerül a Segítsüti és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én is támogathatom a részvételemmel a jótékonysági programot, amiről itt bővebben olvashattok.

29 másik blogger társammal készítünk egy-egy édes finomságot, amire az érdeklődők, segíteni szándékozók licitálhatnak. A befolyt összeget a Mosoly Alapítvány kapja. Ők azok, akik ingyenes művészeti- és meseterápiákkal gyógyítják azoknak a gyerekeknek a lelkét, akiknek testét valamilyen súlyos betegséggel vívott harc viselte meg.
Két kisgyerek anyukájaként nem is volt kérdés, hogy a csapatban a helyem.

A licitálásra 2015.09.21 00:00:00  és  2015.09.24 16:00:00 között van lehetőség ezen a helyen

A sütimre legmagasabb összeget felajánló személy pedig kap egy tálca finom, omlós diós kiflit, amit előre egyeztetett időpontban és helyen vehet át a szerencsés személyesen Budapesten vagy Inárcson, vagy postai úton az ország bármely részén. 
Természetesen a süteményt újra elkészítem, azt frissen kapja meg a licit nyertese.

Van lehetőség vigaszágra is, ami azt jelenti, hogy ha nagy az érdeklődés a sütim iránt és a licit nyertese is beleegyezik, akkor a második legtöbbet felajánló személy is megkapja a süteményt, ha az általa utoljára felajánlott összeget ő is szívesen befizeti az Alapítvány részére.

Nagy izgalommal várom a licit végét. Most pedig jöjjön a süti, a mi tej- és tojásmentes. (Igény szerint vaj helyett margarinnal is készülhet.)



Hozzávalók 33 db kiflihez:
*25 dkg finomliszt
*1 késhegynyi sütőpor
*10 dkg porcukor
*10 dkg darált dió
*20 dkg vaj

A lisztet egy tálba szitáljuk, majd elkeverjük a sütőporral, a darált dióval és a porcukorral.
A vajat is hozzáadjuk, ezután kézzel szép simára dolgozzuk.
A tészta elég ragadós ekkor, ezért egy zacskóba csomagolva pár órára a hűtőbe rakjuk, de még jobb, ha egy éjszakát pihentetjük.
Két nagyobb méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, egy kifli formát pedig Folpackkal.

A tésztából kis darabot tépünk, amit kisujjnyi rúddá sodrunk és a kibélelt formába nyomkodjuk úgy, hogy a tészta ne púposodjon ki a formából.
A Folpack segítségével kiemeljük a kiflit a formából és a sütőpapíros tepsibe fektetjük.
Előmelegített sütőbe toljuk, ahol 170 fokon hőlégkeveréssel 10 perc alatt megsütjük.

A sütőből kivéve hagyjuk egy pár percet a tepsin, mert a kiflik ekkor még puhák és könnyen deformálódnak.
Megszórjuk porcukorral.
Ha kihűltek, jól záródó fémdobozban tároljuk, ahol sokáig omlósak maradnak.

2015. szeptember 18., péntek

Gombás-tejfölös pulykacsíkok

Volt a fagyasztóban egy adag pulyka hús, amit mindenképpen fel akartam használni. Akadt egy kevés gomba is a hűtőben. Így lett a mai ebéd a kettő párosításából egy finom, tejfölös ragu, amihez nokedli köret készült.


Hozzávalók 4 főre:
*1 kg pulyka felső comb filé
*25 dkg gomba
*1 nagy fej vöröshagyma
*2 ek tyúkzsír
*1 tk őrölt pirospaprika
*1 közepes, hámozott paradicsom
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet őrölt bors
*1 csapott tk liszt
*3,5 dl tejföl

A pulykáról a hártyás részt eltávolítjuk, majd a húst vékony csíkokra vágjuk és kicsit lecsepegtetjük.
A gombát meghámozzuk, majd vékonyra csíkozzuk.
A megtisztított vöröshagymát kockára vágjuk.
A hagymát a zsíron üvegesre pároljuk, majd a pulykát fehéredésig pirítjuk rajta.
Ízesítjük a fűszerekkel, hozzáadjuk a darabokra vágott, hámozott paradicsomot.
Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje.
Fedő alatt addig főzzük, míg a hús megpuhul.
Ha puha a hús és maradt még egy kis lé rajta, akkor hozzáadjuk a gombát.
Pár percig együtt főzzük.
Megszórjuk a liszttel, jól elkeverjük, végül beleöntjük a tejfölt.
Ha jól besűrűsödött és az egész átforrósodott, akkor melegen, nokedli körettel kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.