PrintFrendly

2015. június 30., kedd

Karfiol párizsi módra

Volt itthon egy szép fej karfiol. Nem akartam kirántani, valami másra gondoltam. A párizsi csirkemellet nagyon szeretjük, ezért annak a mintájára bundáztam és sütöttem ki. Jól sikerült, finom volt :-)



Hozzávalók 4 főre:
*1 nagy fej karfiol
*só
*4 kisebb tojás
*15 dkg liszt
*5-6 dl olaj a sütéshez

A karfiolt rózsáira szedjük, jól átmossuk.
Sós, ételízesítős vízben pár perc alatt roppanósra főzzük. 
Leszűrjük, hagyjuk kicsit lecsepegni és hűlni.
Olajat forrósítunk.
Két tálkát készítünk, az elsőbe szórjuk a lisztet, a másodikba a tojásokat egy nagy csipet sóval, villa segítségével kicsit felverjük.
A lecsepegett karfiolokat először a lisztbe, majd a tojásba mártjuk, majd újból a lisztbe, és a tojásba forgatjuk.
A forró olajban közepes lángon pár perc alatt szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsepegni.
Finoman meghintjük sóval.

A Facebookon is megtaláltok.

2015. június 29., hétfő

Mángoldos kukoricasaláta pirított csirkecsíkokkal

Mit is mondjak, csak egy egyszerű, könnyű fogás. Fűszeres csirkecsíkok és egy kevés saláta, amibe kukorica és mángold levél is került. Hamar elkészíthető, hamar elfogyasztható :-)



Hozzávalók 2 főre:
*30 dkg csirkemell filé
*3-4 ek olaj
*1 kis doboz csemegekukorica
*3-4 közepes szál mángold levél
*4 ek tejföl
*2 ek majonéz
*1 tk mustár
*1 nagy csipet só

A megtisztított csirkét vékony csíkokra vágjuk, megszórjuk a fűszerkeverékkel és jól összeforgatjuk.
A konzerv kukoricát jól átmossuk és lecsepegtetjük.
A megmosott mángold levelekről leitatjuk a vizet.
A tejfölt kikeverjük a majonézzel, mustárral és sóval.
Beleforgatjuk a kukoricát és az apróra tépkedett mángold leveleket.
Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, és jól megpirítjuk rajta a fűszeres csirkecsíkokat.
A husit a salátával kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Rebarbarás-ribizlis muffin

Végre idén már tudtam pár szál rebarbarát szüretelni a kertbe ültetett bokrokról. Nagyon vágytam rá, hogy én is kipróbálhassam, megkóstolhassam. Igazán különleges, kicsit savanykás az íze. Nem is mertem túl sokat a muffinba tenni. Ribizli meg pont volt egy kevés leszedve, ezért gondoltam nem ronthatja el mind ízre, mind kinézetre sem. Pár darab muffint vittünk a rokonoknak is, elmondásuk szerint is finom volt :-) Puha, omlós és kellemesen savanykás a gyümölcsöktől.



Hozzávalók 12 muffinhoz:
*25 dkg liszt
*1 tasak sütőpor
*12 dkg vaj/margarin
*15 dkg cukor
*1 tasak vaníliás cukor
*2 kisebb tojás
*2 doboz görög joghurt (2*125 g)
*4 kisebb szál rebarbara
*1 tk cukor a szóráshoz
*1 kis marék piros ribizli

A muffin sütő formát kibéleljük papírral. A sütőt előmelegítjük.
A rebarbara szárról a leveles részt levágjuk és a vastag levélnyelet meghámozzuk, és apró darabokra vágjuk.
Megszórjuk egy kevés cukorral, majd egy szűrőkanálba téve félrerakjuk, hogy levet eresszen és lecsepegjen. 
A ribizlit leszemezzük és megmossuk.

A lisztet egy tálba mérjük és elkeverjük benne a sütőport.
A vajat/margarint egy kicsit megolvasztjuk, majd a cukorral, vaníliás cukorral jól elkeverjük.
Hozzáadjuk a tojásokat, majd a joghurtot.
A lisztes és a tojásos részt jól összekeverjük.
Beleszórjuk a rebarbarát. (Pár darabot hagyhatunk a tetejére.)
A masszát egyenletesen elosztjuk a forma 12 mélyedésében.
A tetejét megszórjuk pár szem ribizlivel (és a félretett rebarbarával).

170 fokon hőlégkeveréssel 25 perc alatt megsütjük. 
Tűpróbával ellenőrizzük.
A formában hagyjuk 5-10 percet, majd rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.
Porcukorral megszórva kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

2015. június 28., vasárnap

Szilvalekváros morzsás szelet

Vendégségbe voltunk hivatalosak és ezt az egyszerű sütit készítettem. Volt még itthon párom anyukájának cukormentes szilvalekvárjából, így az lett a töltelék. Maga a sütemény nem túl édes, de a tésztája puha, a tetején a morzsa kellemesen ropogós. Ha kihűl, csodásan szeletelhető és könnyű szállítani is. 
Biztos vagyok benne, hogy máskor is fogom még sütni.


Hozzávalók:
Tésztához:
*40 dkg liszt
*1 csipet só
*0,5 tasak sütőpor
*10 dkg porcukor
*12 dkg vaj/margarin
*2 tojás sárgája
*10 dkg tejföl

Morzsához:
*20 dkg liszt
*10 dkg porcukor
*15 dkg vaj/margarin

Töltelékhez:
*7 jó púpos ek szilvalekvár (7 dl-es üveg fele)

Először a morzsát készítjük el. A lisztet a porcukorral egy tálba szórjuk, majd elmorzsoljuk benne a vajat/margarint. Nem szükséges, hogy összeálljon. Lefedve a hűtőbe rakjuk.
A sütőt előmelegítjük. Egy nagyobb tepsit (38*30 cm) kikenünk vékonyan vajjal és megszórjuk egy kevés liszttel.

A tésztához a lisztet, a sót, a sütőport és a porcukrot egy tálba mérjük, elkeverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt, a tojások sárgáját, és a vajat/margarint.
Alaposan összedolgozzuk.
A tésztát lisztezett felületen a tepsi méretére nyújtjuk, de úgy, hogy egy picit túlérjen.
A nyújtófa segítségével az előkészített tepsibe fektetjük úgy, hogy legyen egy kis pereme a tésztának.

Megkenjük a lekvárral és a morzsát a tetejére szórjuk.
Előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel 30 perc alatt megsütjük.
Ha kihűlt szépen szeletelhető.

A Facebookon is megtaláltok.

Mézes-mustáros sült tarja

Mivel vasárnap ebédre vagyunk hivatalosak, ezért már szombaton elkészítettem ezt a finom fogást. A különleges ízek kedvelőinek ajánlom, hisz a méz és a mustár kicsit pikánssá teszi a tarját. Habos krumplipüré körettel kínáltam, amit érdemes a sült hús szaftjával megöntözni fogyasztáskor.
Az ötletet Gabriellától kaptam, aki csirkeszárnyat pácolt és sütött ezzel az ízesítéssel. Köszönöm szépen a receptet neki!


Hozzávalók:
*1 közepes darab tarja (60 dkg)
*1 dl olaj
*1 csapott kk só
*1 késhegynyi őrölt bors
*1 csapott kk őrölt pirospaprika
*1 ek mustár
*3 ek méz

A megtisztított tarját szeletekre vágjuk, és klopfolóval kicsit megütögetjük.
Elkészítjük a pácot. Az olajat egy tálkába öntjük, elkeverjük benne a sót, borsot, pirospaprikát, fokhagymakrémet, majd a mustárt és a mézet.
Egyesével megforgatjuk benne a szeleteket.
Lefedve pár órát hagyjuk pihenni a hűtőben, de még jobb, ha egy egész éjszakát pácolódik.
Tepsibe fektetjük a tarja szeleteket, rácsorgatjuk a pácot.
Előmelegített sütőbe toljuk, ahol lefedve addig sütjük 200 fokon hőlégkeveréssel, míg megpuhul (Nekem 75 perc volt).
Majd az alufóliát eltávolítva a hőmérsékletet 180 fokra csökkentve további 10 percet pirítjuk.
Melegen, habos krumplipürével kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.