Printfriendly

2014. február 26., szerda

Hűtős kefires pogácsa

Ez az első pogácsa, amit hűtőben kelesztettem. A sütés előtt sem hagytam pihenni, a sütőben szépen megemelkedtek, még szélesedtek is, de egyáltalán nem részegeskedtek be. Az eredmény egy omlós, puha pogácsa. Akár egy pohár tej vagy kakaó mellé kiváló kísérő lehet. Mi most apró kis szendvicseket készítettünk belőlük, ketté vágtuk, maci sajttal megkentük és szalámival béleltük.
Hozzávalók 22 db pogácsához:
  • 50 dkg liszt
  • 2 tk só
  • 0,5 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 1 tk cukor
  • 2 kisebb tojás sárgája
  • 25 dkg margarin
  • 1,5 dl kefir
  • 1 tojás sárgája a lekenéshez
Az élesztőt a meleg, de nem forró tejbe morzsoljuk és meghintjük a cukorral. Hagyjuk felfutni.
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a margarint, a tojások sárgáját, a kefirt, a felfutott élesztőt.
Alaposan kidagasztjuk.
Egy órára a hűtőbe rakjuk.  Érdemes egy nagyobb tálba tenni, mert a hűtőben is kel a tészta.
Erősen lisztezett felületre borítjuk, ahol 1 ujjnyi vastagra elnyújtjuk.
Egy éles késsel berácsozzuk.
Egy lisztbe mártott, közepes méretű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.
A két tenyerünk között megsodorjuk, így magasabb kis tornyok lesznek a pogácsák.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk egymástól kicsit távolabb.
Lekenjük 1 kisebb tojás sárgájával.
Előmelegített sütőben 25 perc alatt hőlégkeveréssel 180 fokon megsütjük.

2014. február 25., kedd

Házi sonkás háromhagymás pizza

Ez pizza már korábban készült, de még csak most kerül fel a blogra. Igazi vastag tésztás változat.
Anyukámék disznót vágtak, és kaptunk kóstolóba egy kis füstölt házi sonkát. Egy kevéske megmaradt, így jött az ötlet, legyen belőle pizza feltét. Akár húsvét utáni maradék sonka felhasználására is lehet egy jó tipp ;-)

Hozzávalók 4 főre:
Tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 dl tej
  • 1 tk cukor
  • 2 kk só
  • 5 dkg margarin
Szószhoz:
  • 2 dl tejföl
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csipet őrölt szerecsendió (elhagyható)
Feltéthez:
  • 15 dkg házi füstölt sonka
  • 2 kisebb fej lila hagyma
Továbbá:
  • 1 szál újhagyma vagy pár szál metélőhagyma
  • 2-3 szelet piros kaliforniai paprika
A forma kenéséhez:
  • 2 dkg margarin
  • 1 tk liszt
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben a cukorral.
A lisztet egy tálba szitáljuk, beleöntjük a felfutott élesztőt, a sót, a szobahőmérsékletű margarint.
Alaposan kidagasztjuk.
Meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
A tejfölt egy tálkába öntjük. Belezúzzuk a megtisztított fokhagymákat, beleszórjuk a szerecsendiót.
A sonkát nagyon apróra kockázzuk és egy tálkában mérsékelt lángon 2-3 perc alatt kicsit megpirítjuk.
A hagymákat is alaposan megtisztítjuk, a lila hagymát karikára, a paprikát és az újhagymát vagy a metélőhagymát pedig apróra vágjuk.
Egy kerek pizzaformát kikenünk margarinnal és megszórjuk liszttel.
A megkelt tésztát beleborítjuk és a kezünkkel szépen belenyomkodjuk, hogy legyen egy kis pereme.
Megkenjük a fokhagymás szósszal.
Ráfektetjük a lila hagyma karikákat. Megszórjuk a sonkakockákkal.
Előmelegített sütőben 180 fokon 25 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.
A sütőből kivéve megszórjuk az apróra vágott paprikával és újhagymával vagy metélőhagymával.

2014. február 24., hétfő

Újhagymás tojáspástétom

Nagyon szeretjük a tojáspástétomot, mindig próbálom más ízesítésben készíteni. Most a konyhában nevelt újhagymával gazdagítottam.
Sajnos az ősszel elraktározott vöröshagyma egy része elkezdett kihajtani. Ezeket a zöldülésbe hajlott zöldségeket egy közepes méretű földdel teli virágcserépbe dugdostam, úgy, hogy a hagyma alja épp csak beleérjen a földbe. A napfényes konyhaablakba állítottam, ahol gyakran öntöztem és kb. 2 hét alatt gyönyörű zöld leveleket nevelt. A felpuhult, felső rétegeket eltávolítottam és alatta ott találtam újhagymát. Igaz, kisebb, mint a szabadföldi társa, de hagymaimádóként ez természetesen nem zavar.


Hozzávalók 2 főre:

  • 4 kisebb tojás
  • 1 nagy csipet só
  • 1 csipet őrölt bors
  • 1 púpos ek majonéz
  • 2 szál újhagyma a zsenge zöld szárával együtt

A tojásokat keményre főzzük, és a héjukat eltávolítjuk.
A tojásokat jól összetörjük, meghintjük sóval, borssal, ízesítjük majonézzel.
Az újhagymákat apróra vágjuk, és a pástétomhoz adjuk.
Jól összeforgatjuk. Legalább 1 órát a hűtőben hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.

2014. február 23., vasárnap

Tavaszi töltött dagadó

Életem első töltött dagadójának sikerén felbuzdulva elkészítettem a következőt, ami egy tavaszi, színes változat lett. Természetesen most sem úsztam meg repedés nélkül, de a család emiatt egyáltalán nem reklamált, mikor a vasárnapi ebéd alkalmával egy kis krumplipüré körettel az asztalra került.
Nagy izgalmamban a töltelékből kifelejtettem a betervezett fokhagymát, ezért magát a megtöltött dagadót dörzsöltem be vele. Azt hiszem ez néha mindenkivel előfordulhat. Így is igazán ízletes lett :-) 9 szelet ujjnyi vastag husi lett belőle, ami úgy gondolom, hogy három felnőtt adagja. Nálunk két felnőtt és két kis étvágyú gyereké.

Hozzávalók 3 főre:


·         1 kisebb sertésdagadó, kb. 40 dkg

·         1 nagy szelet kenyér

·         2 kisebb nyers tojás

·         3 ek  zsemlemorzsa, ha szükséges

·         1 kisebb szál sárgarépa

·         5 dkg zöldborsó

·         1 tk só

·         1/3 kk őrölt bors

·         3 ek zsír

·         1 tk házifokhagymakrém

  A dagadót alaposan megtisztítjuk és felszúrjuk.
A megtisztított sárgarépát kockára vágjuk és a zöldborsóval együtt éppen roppanósra főzzük, leszűrjük és hagyjuk lecsöpögni.
A kenyeret vízbe áztatjuk, majd jól kicsavarjuk.
Egy tálba rakjuk a kicsavart kenyeret, a nyers tojásokat, a zöldborsót, a sárgarépát, sózzuk, borsozzuk, és jól összedolgozzuk. (Nekem túl lágy lett, ezért még tettem bele 3 ek zsemlemorzsát is.)
A dagadót megtöltjük a töltelékkel és a lyukat bevarrjuk, bedörzsöljük fokhagymakrémmel, meghintjük 1 kk sóval. Érdemes kevésbé megtömni, mert a töltelék még dagad sütés közben, így könnyen kirepedhet a hús.
Egy közepes méretű tepsit kikenünk 2 ek zsírral és belefektetjük a töltött húst, majd azt is lekenjük 1 ek zsírral.
Mellé öntünk 1,5 dl vizet, lefedjük alufóliával.
Előmelegített sütőben 200 fokon alul-felül sütéssel 1 órát puhítjuk, majd a fóliát levéve kb. 40 percet pirítjuk. Közben párszor meglocsoljuk a szaftjával.
Ha megsült, érdemes hagyni teljesen kihűlni és szépen szeletelhető.



2014. február 20., csütörtök

Almás napsugár kalácskák

Minden alkalommal úgy gondolom, hogy az épp elkészített kalács a legnagyobb szerelmem. Aztán jön a következő és bebizonyosodik, hogy tévedtem. Így volt ez most is, amikor megláttam ezt a kalácsot egy ázsiai blogon. Természetesen saját recepttel és egy kis almás töltelékkel sütöttem meg. Nekem a napocskához hasonlít a legjobban, ezért is adtam neki ezt a nevet.
Hozzávalók 8 nagyobb kalácshoz:
Tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2,5 dl tej
  • 3 ek cukor
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 1 egész tojás
  • 5 dkg margarin
  • 1 ek méz
  • 0,5 kk só
Töltelékhez:
  • 6 nagyobb alma
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 2 ek cukor
  • 1 púpos tk fahéj
  • 3 púpos ek darált törökmogyoró (ez lehet dió vagy búzadara is)
Tetejére:
  • 1 tojás sárgája
  • 1 tk tej
Az élesztőt elmorzsoljuk a meleg, de nem forró tejben, megszórjuk 1 ek cukorral és hagyjuk felfutni.
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a maradék cukrot, a vaníliás cukrot, a tojást, a margarint, a mézet és a felfutott élesztőt.
Alaposan kidagasztjuk.
Meleg helyen, letakarva kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát 8 egyenlő részre vágjuk. Csinos kis bucikat formázunk, amit úgy végzünk, hogy egy adag tésztát a tenyerünkbe veszünk és a széleit a közepe felé húzzuk, majd fejjel lefelé letesszük.
Konyharuhával letakarva 10 percet hagyjuk kelni.
Addig elkészítjük a tölteléket. Az almát meghámozzuk, lereszeljük és kicsavarjuk. A levére nem lesz szükségünk.
A reszelt almát ízesítjük a cukorral, vaníliás cukorral, fahéjjal, hozzáadjuk a mogyorót. Jól összekeverjük.
Egy golyót kb. 2 mm vastag téglalapra nyújtunk, ennek a mérete kb. 30*16 cm.
A tésztalap szélesebbik oldalához teszünk kb. 1,5 ek almás tölteléket, de a tészta szélétől legalább 2-3 cm-re, mert akkor nem fog összeragadni a tészta.
A töltelék re fordítjuk a tésztát, majd az ujjunkkal kicsit lenyomkodjuk a szélét.
Egy éles késsel kb. 1 cm szélességben bevagdossuk a maradék tésztát. Ennek a résznek minimum 6 cm-nek kell lennie, mert akkor nem fogja jól befedni a töltelékes részt és nem kerül alulra a csíkok vége.
A töltelékes részt szépen átsodorjuk a bevagdalt részen úgy, hogy csíkok végei alulra kerüljenek.
A kalács két végét összedugjuk.
A biztonság kedvéért én fejre fordítottam és a csíkok végét a tészta széléhez csíptem.
Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük egymástól kicsit távolabb és hagyjuk még 30 percet kelni.
Lekenjük 1 tojás sárgája és 1 tk tej keverékével.
Előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel 25 perc alatt szép barnára sütjük.
Porcukorral meghintve kínáljuk.