2014. augusztus 30., szombat

Cappuccinokrémes keksztekercs

Ma vendégeink voltak és ezt az egyszerű, sütés nélküli édességet készítettem. A hagyományos keksztekercset gondoltam picit tovább, a krémet bolondítottam meg egy kevés cappuccino porral.
Hozzávalók 1 nagyobb rúdhoz:

Tésztához:
*35 dkg darált háztartási keksz
*20 dkg porcukor
*3 ek cukrozatlan kakaópor
*1 ek rumaroma
*8 ek sárgabaracklekvár

Krémhez:
*20 dkg porcukor
*20 dkg vaj
*3 púpos ek cappuccino por

A tésztához valókat egy tálba tesszük, és jól összedolgozzuk.
A töltelékhez a porcukrot a cappuccino porral jól összeforgatjuk, majd a vajjal habosra keverjük.
A kakaós masszát két réteg folpack között kb. 4 mm vastagra és téglalap alakúra elnyújtjuk.
A krémet egyenletesen elkenjük rajta.
A folpack segítségével a hosszabbik oldaláról feltekerjük.
Becsomagolva pár órát a hűtőben pihentetjük.
Ezután egy éles késsel szépen szeletelhető.

2014. augusztus 28., csütörtök

Meggydzsemes minikoszorú

Idén nem készült meggyből sem lekvár, sem dzsem, mert még van bőven az előző évek terméséből. Most, hogy ideje már felhasználni, kitaláltam, hogy kalácsba töltöm. Isteni puha, foszlós lett és a dzsem is remekül illett hozzá. A formázási technika még nem tökéletes, de azt hiszem hamarosan más töltelékkel is ki fogom próbálni, mert nagyon hamar elfogyott.


Hozzávalók kb. 12 db kalácshoz
Tésztához:
*50 dkg liszt
*1 csapott kk só
*2,5 dkg friss élesztő
*2 dl tej
*1 ek cukor
*1 tasak vaníliás cukor
*1 egész tojás
*10 dkg margarin

Töltelékhez:
*1 kis üveg gyümölcsdarabos meggydzsem

Tetejére:
*1 kisebb tojás
*1 kk tej

Az élesztőt a meleg, de nem forró tejbe morzsoljuk, megszórjuk a cukorral és hagyjuk felfutni.
A lisztet egy tálba szitáljuk, elkeverjük benne a sót.
Hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a vaníliás cukrot, a tojást, a margarint és rugalmas, de nem ragacsos tésztát dagasztunk. Ha kívánja és keménynek érezzük, akkor adhatunk hozzá 1-2 teáskanál tejet, vagy ha túl ragacsos, 1-2 teáskanál lisztet. Nekem a 2 dl tejjel pont tökéletes tészta sikerült.
A tésztát letakarva, meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületen kb. 3 mm vastagságúra és téglalap alakúra elnyújtjuk.
A tészta alsó felére kenjük a gyümölcsdarabos dzsemet, majd ráhajtjuk a felső felét.
Tenyérrel óvatosan kicsit megnyomkodjuk.  Egy éles késsel kb. 3 cm széles csíkokra vágjuk.
A csíkok két végét ellentétes irányba megtekerjük, majd a két végét összeillesztjük, kicsit összenyomjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, egymástól picit távolabb.
Addig hagyjuk kelni, míg a sütő bemelegszik, kb 20 percet.
A tetejüket lekenjük egy felvert tojás és kevés tej keverékével.
180 fokon 15 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.
Ha meghűlt, porcukorral meghintve kínáljuk.

2014. augusztus 26., kedd

Túrógombóc

Nagyon szeretem a túrógombócot, bár Anyukám is ritkán készített, én pedig még sohasem. Eddig. Most találtam itt egy egyszerű receptet, hát kipróbáltam. Nagyon ízlett, könnyű volt vele dolgozni, ment minden simán, csak nekem sok cukrot kívánt, de ez természetesen ízlés kérdése :-)


Hozzávalók:
*50 dkg túró
*2 közepes tojás
*5 púpos ek búzadara
*1 csipet só
*1 ek cukor
*1 tasak vaníliás cukor
Morzsához:
*10-15 dkg zsemlemorzsa
*2 ek olaj

A túrót jól áttörjük (én egy krumplitörőt használtam) és hozzáadjuk a tojásokat, a sót, a cukrot, a vaníliás cukrot és jól elkeverjük. Hozzáadjuk a búzadarát és alaposan összeforgatjuk.
Lefedve a hűtőben pihentetjük legalább 2 órát.
Egy fazékban vizet forralunk 1 csipet sóval.
Amíg felforr a víz, elkészítjük a morzsát. A zsemlemorzsát az olajon picit megpirítjuk.
Kézzel közepes golyókat formázunk a masszából, és ha már forr a víz, a gombócokat szépen beleengedjük. Kb. 10 perc alatt közepes lángon megfőzzük.
Kihalásszuk a vízből, kicsit lecsöpögtetjük, és a morzsába forgatjuk.
Porcukorral meghintve kínáljuk. Ízlés szerint tejfölt is adhatunk hozzá, de a gombócok egyáltalán nem szárazak, mi ezt most elhagytuk.

2014. augusztus 25., hétfő

Babgulyás kicsit másképpen

A hétvégén egy kis babgulyás készítettem, de most csirkemellből és nokedlivel gazdagítottam. Nagyon finom és tartalmas leves lett.


Hozzávalók:
*1 közepes fej vöröshagyma
*2 ek tyúkzsír
*70 dkg csirkemell filé
*1 kisebb paprika
*1 kisebb paradicsom
*1 tk só
*0,5 kk őrölt bors
*1 ek házi ételízesítő (esetleg 1 leveskocka)
*1 tk őrölt pirospaprika
*3 nagyobb szál sárgarépa
*1 közepes zsenge karalábé
*4 közepes szem krumpli
*1 kis doboz vörösbab konzerv

Nokedlihez:
*2 tojás
*4 púpos ek liszt

Rántáshoz:
*1 ek liszt
*2 ek olaj
*1 kk őrölt pirospaprika

A hús átmossuk és felkockázzuk, kicsit hagyjuk lecsöpögni.
Minden zöldséget alaposan megtisztítunk, a sárgarépát felkarikázzuk, a krumplit, a karalábét felkockázzuk, a hagymát, a paprikát, a paradicsomot apró kockára vágjuk.
A babot átmossuk, és kicsit lecsepegtetjük.
A zsírt felhevítjük, üvegesre pároljuk rajta a hagymát, majd a húst fehéredésig pirítjuk.
Meghintjük a sóval, borssal, pirospaprikával, hozzáadjuk a paprikát, paradicsomot, az ételízesítőt.
Vízzel felengedve fedő alatt kb. 30 percet főzzük.
Hozzáadjuk a sárgarépát, karalábét.
Ha már majdnem puha a hús, mehet bele a krumpli.
A lisztet elkeverjük a tojásokkal, hozzáadunk egy nagy csipet sót, ha túl kemény lenne, lazíthatjuk 1teáskanál vízzel.
Ha felfőtt a leves a krumplival, a nokedlit a forró levesbe szaggatjuk és hozzáadjuk a babot.
A rántáshoz a lisztet az olajjal elkeverjük, és világosra pirítjuk, megszórjuk a pirospaprikával, majd a leves levéből merve felhígítjuk, csomómentesre keverjük és a forró levesbe csorgatjuk.
Ha a nokedli feljött a leves tetejére, a zöldségek és a hús is puha, elzárhatjuk.



2014. augusztus 23., szombat

Graham rudak

Tagja vagyok egy netes kenyeres csoportnak, ahol sok hasznos dolgot tanulhatunk és jó pár remek receptet sajátíthatunk el. Itt találkoztam Sándor Mari finomságával, ami azonnal megtetszett és  el is mentettem a receptet. Sajnos úgy alakult, hogy az eredeti receptet kicsit át kellett alakítanom, mert a hozzávalók szerint 20 dkg liszt, 10 dkg Graham liszt és 10 dkg rétes liszt szükséges hozzá, de épp elfogyott a rétesem és ezt már akkor vettem észre, amikor épp hazaértünk a bevásárlásról. Rögtönöztem és így lett a lenti recept egy kicsit más, de isteni finom, puha, egyáltalán nem tömör és azt hiszem ez a lényeg. A kisfiam többet is megevett egymás után, "anya kérek kiflit" és már vitte is a következőt. Már ezért megérte. Azt hiszem holnap újra el kell készítenem :-)



Hozzávalók 8 rúdhoz:
*25 dkg liszt
*15 dkg Graham liszt
*1 kk só
*1,5 dkg friss élesztő
*2,5 dl tej
*1 kk cukor
*4 ek olaj
*1 ek lenmag és 1 ek szezámmag a tetejére

Az élesztőt a meleg, de nem forró tejbe morzsoljuk, megszórjuk a cukorral és hagyjuk felfutni.
A liszteket egy tálba mérjük, elkeverjük benne a sót, hozzáadjuk a felfutott élesztőt, az olajat.
Alaposan kidagasztjuk.
Letakarva, meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát 8 egyenlő részre vágjuk és egyenként golyókat formázunk, amit úgy végzünk, hogy egy darab tésztát a tenyerünkbe fektetünk és elkezdjük a szélétől a közepébe nyomni a tésztát.
A golyókat letakarva 10-15 percet kelesztjük.
Majd egyenként vízcsepp alakúra, kb. 2 mm vastagra elnyújtjuk.
A vízcsepp kiszélesedő végétől elkezdjük szorosan feltekerni, úgy, hogy középen a hajtás vége alulra kerüljön.
Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük a rudakat egymástól kicsit távolabb.
Letakarva kb. 35 percet kelesztjük. Közben előmelegítjük a sütőt.
Lespricceljük a rudakat vízzel, majd megszórjuk lenmaggal és szezámmaggal.
180 fokon 20 percet sütjük hőlégkeveréssel.
Rácson hagyjuk kihűlni.